Jelentem kissé kései órán de ismételten blogolásra készen itt is vagyok, csak éppen nem ragyogok, mint a fekete szurok, hanem piros vagyok, mint egy rák. Legalábbis ami az arcomat illeti. Majd erre is kitérek, csak haladok szépen sorban itt az események hosszú lajstromán.
Az éjjel nem tudom mi volt velem, de nem tudtam elaludni. Háromnegyed tizenkettőkor kitaláltam, hogy engedek magamnak egy kád forró vizet, és majd elpancsikolok a habokban és attól kellemesen elpilledek majd és minden szuper lesz, de igazából nem értem el a kellő hatást, csak a kádban csúszkálás eredményeképpen ülőgumó fájdalmakat tudhatok a magaménak. :P No, sebaj ez is megvolt alapon visszatértem az én kis ágyikómba, hogy majd durmolok egy hatalmasat és az nekem milyen nagyon jó lesz, aztán persze semmi nem úgy lett, ahogy azt a „Móricka” elképzelte, aki jelen esetben szerény személyem lennék teljes valómban… Szóval nekiálltam olvasni, a kedvenc kis pasi fikázó könyvemet a Minden férfi disznó címűt. Jó, jó tudom itt most mindenki felszisszen, hogy jaj de ne már főleg a pasik, de akkor is jó könyv akárki akármit mond, tele van csupa igazsággal és mindig erőt ad ha elolvasgatom a fő tanítást miszerint: „Minden férfi disznó, míg másnak nem bizonyul!” ezt nagyon fontos szem előtt tartanom az életem során, hiszen R után megfogadtam, hogy még egyszer, feltétel nélkül soha senkiben csak, ha nagyon kiérdemli! Szóval olvasgattam a bölcs lexikont, aztán már kezdtem úgy érezni, hogy na most van az a pont, amikor lekapcsolom a villanyt szuszogok kettőt és máris az álmok ideiglenes vadászmezein járhatok. Nagyot tévedtem ismételten. Megtörtént az ominózus villanyoltás, majd az alvásra rákészülés, és a várt hatás meg elmaradt. Egyszerűen képtelen voltam elaludni, annyira izgatott voltam, és úgy kattogott az agyam. Az okét még én magam sem értem, csak van valami, ami mostanság nagyon foglalkoztat, és sokszor nem hagy nyugodni az a fékezhetetlen fantáziám. Néha azért lehet átok is ez a „művészlélek” féleség, nem csak áldás, mikor az emberből feltörnek a mélyen szántó gondolatok. Áldás, amikor élvezi, kín mikor nem hagyja nyugodni. Valahogy így lehetne jellemezni. Persze mit tesz ilyenkor az „író”? Bingó! Tollat ragad sebtében és veszélyes tempóban körmölni kezdi a fantáziájának szüleményeit. Ilyenkor fordul velem elő az, hogy nemes egyszerűséggel képtelen vagyok tartani az iramot a gondolataimmal, mivel kézzel kényegesebben lassabban ír az ember, mint ahogy a gondolatok átcikáznak az elméjén. Persze sokat segít pl. blog írás közben is, az hogy viszonylag elég gyorsan gépelek, így talán szinkronban tudom tartani az ihlet gyorsaságát azzal, amit le is írok ez alatt az idő alatt, de sokszor nehéz összehangolni. Viszont a kéziratnak is megvan a maga varázsa. És igen mikor ilyen jellegű fantázia szülemények törnek fel belőlem, amik nem feltétlen publikus tartalommal bírnak, akkor bizony előkerül a kulcsos napló is. Tiszta sor nemde? Szóval engedtem, hogy a tollam vezessen és átadtam magam az egyetlen olyan szenvedélynek, ami maximálisan kielégíti a szellemi vágyaimat, szóval írtam, amíg csak jól esett, és amíg csak be nem görcsölt a kezem. A megszállottság nagyúr!
Úgy reméltem az írás után megkönnyebbül a lelkem és akkor végre lesz nagy sikeres alvás, ami félig meddig be is jött, de azért váratott kicsit magára az álommanó. De végül eljött olyan fél 3 magasságában és egészen nyolcig őrizte az álmom amikor is valamilyen oknál fogva a telefonom ébresztőórája elkezdett vadul szólni, mire én szinte vigyáz fekvésbe vágtam magam a rémülettől. Azt hiszem hajnalban valami gyenge pillanatomban telefonnyomkodás közben erősen mellé nyúlhattam és ennek köszönhető a korai ébredés. Meg még valaminek, egy reménysugaracskának, hogy valakit valahol elcsípek valamiért. Tudom rébuszokban beszélek, de nem kell mindig mindenkinek mindent tudnia az én kis nyamvadt életemről. Akinek meg kell, az úgyis tudja.
Mellesleg a mai napom főként a szabadban telt el net és mindenféle elektronika kellemes távcolságában, azért persze muszáj volt legalább sms-eznem egy sort, mert annyira interaktív 21. századi ember vagyok, hogy megbolondulnék a telekommunikáció csodái nélkül feltehetőleg.
Akkor itt most ki is térnék a rákvörösségemre, amit intróként már beharangoztam. Szóval az úgy volt, hogy jött az óriás teknős. Ja nem az a mosópor reklám… Tehát nemes egyszerűséggel Katus egész nap kitette magát a tüzesen lesütő „nyári” nap melegének, aminek sok-sok kis cuki szeplő lett az eredménye meg két piros sáv a pofázmányomon. Irtó vadító véleményem szerint. Az iróniát megint csak kéretik érzékelni.
Este érkeztünk csak haza, jó füstösen a bográcsozás eredményeképpen, és persze fáradtan. Bár nem panaszkodom a hazafelé utat végig aludtam. Még jó, hogy nem nekem kellett vezetni, a kettő kissé ütötte volna egymást.
A mai filozofikus gondolatok előadás is elmaradt, ugyan nem érdeklődés hiányában, hanem azért mert már így is litániát gyártottam és most van is témám amiről rizsáznék vagy száz oldalt, de előbb inkább szeretném ha belül letisztulnának a gondolatok és csak azután óhajtom őket képernyőre vetni. De addig is az örök érvényű:
PeAcE
Szigetszentmiklós, 2008. május 25.
