Igazából nem is tudom már megmondani mikor kezdődött a lavina de nagysárendileg a sorrend: bukás a vizsgákon,szakítás Richivel,---> betegség... Aztán mély halálvágy, meg kiakasztó egyedüllét, mikor baj van senkire nem számíthat az ember... Borzasztó pocsék érzés, mikor a saját szüleim nem tudnak segíteni mert 180km-re vannak. Vuk feeling volt megint... Kicsi vagyok, egyedül vagyok, éhes vagyok, fázom stb...
Igazából most úgy érzem, szeretnék eltűnni a világ szeme elől örökre. Ne tudjon rólam senki, ne értse senki hogy miért - tiszta republic...- csak úgy ellenni itt a szobám mélyén egyedül, amig nem jön a herceg aki megment. Bánt h mki azthiszi öngilkos akarok lenni akar a franc!!! De mondjuk ha VÉLETLENÜL elütne egy autó? Akkor a temetésemen elmondanák h elé ugrottam, me szerelmi bánatom volt... Uggyan. Amúgy nem sajnálnám, ha most itt vége lenne. Én nem félek a haláltól, meg azt is mondják, ha valaki nagyon hívja akkor eljön érte (hm ez nem valami vámpíros filmben volt?!).
Amúgy innen jut eszembe nagyon szeretnék vámpír is lenni. Egész álló nap szunyálnék 
Mekkora jó lenne már, aztán éjszaka meg rémisztgetném a buliból hazatérő fiatalokat. És komolyan mondom kedvtelésből sosem ölnék csak ultra helyes pasikat! Eljátszadoznék aztán egy óvatlan pillanatban "átharapódna" a torkuk.
Nahhm jó, térjünk vissza a realitásba, ez nem történhet meg, csak a könyvekben, meg a filmeken. Mélységes nagy sajnálatomra.
Azthiszem mára túl is teljesítettem a megszokott 5 soros kis szösszeneteimet, és persze elolvasni nem sokan fogják a dolgot, de nem is izgat különösebben, nekem jót tesz, ha kiírom magamból a sok sz*rságot, ami velem történik mostanában, mert sajna van bőven terítéken. Egyszer fenn, egyszer lenn, és most van az, hogy nagyon lenn...
PeAce
