Szóval tegnap Szegeden voltam meglátogatni az én pótolhatatlan (ex)csoporttársaimat, akiket mondjuk én még most is annak tekintek, de ez csak ilyen formális dolog, szóval A CSAJOK így csupa nagybetűvel, és persze Attila, aki A KÜLÖN KATEGÓRIA. Meglepő, hogy nem A CSAJOK csapatba van nem?
Tehát a tegnapi napom úgy festett, hogy 3 óra alvás után 5-kor kelés, zuhany, smink és irány a buszmegálló. Nem volt egy csepp melegem sem, viszont azzal nyugtattam magam, hogy napközben pedig meg fogok gyulladni, annyira jó lesz az idő. Fél órával a vonat indulása előtt érkeztem a Nyugatiba, így bőven volt időm helyet keresni magamnak meg bekényelmesedni a vonatra, szóval minden szuper volt. 10 perccel indulás előtt beviharzott egy csajszi jó hangosan rám köszönt, majd lezuttyant mellém és oltári tempóval kezdte el töltögetni a naptárát. Kb. 5 perccel utána pedig megérkezett egy fiatal lányzó, aki papírzsebkendővel letörölte az ülést mielőtt leült. Biztosan neki van igaza - gondoltam. Az út elég eseménytelenül telt, a két útitárs hamar leszálltak, szóval egyedül maradtam zenét hallgattam és miegymásos.
Szegeden klassz idő volt, a TIK előtt találkoztam a csajszikkal, akik nagyon örültek nekem és én is nekik, és nagyon jó nap volt. Teljesen úgy telt, mint régen, mintha csak egy hétvége telt volna el azóta, hogy hazajöttem és szinte semmi sem változott. Ez szuper érzés volt megint ott lenni, és megint részese lenni az egész egyetemi létnek. Ugyan már nem ez az életem, itthon minden olyan más, de azért kicsit azt is a részemnek érzem. Mert szerettem ott lenni, és jó volt újra látni azokat az embereket, akik nekem nagyon fontosak.
Beültünk egy kis kocsma szerűségbe, volt csocsózás is, pár percre Attila is befutott, voltunk vásárolni is, mint régen, meg császkáltunk a szokásos helyeken. Ez így volt jó. Aztán este a lányok mentek előadásra, az ajtóig kísértem őket, majd elindultam sétafikálni. Jó volt kicsit nosztalgiázni, egészen a Széchenyi Térig bandukoltam, aztán ott leültem egy padra és olvasgattam egészen addig, míg Emesével nem találkoztunk.
Vele elmentünk cukiba és olyan finom tiramisut ettünk, hogy juhú! Szuper jó volt tényleg! Aztán mivel nekem háromnegyed 9-kor indult a vonatom, elindultunk gyalogszerrel az állomás felé és útközben jól kibeszéltük az aktuális dolgokat. Vagyis inkább én sztorizgattam ezerrel, és megbeszéltük azt is, hogy majd legközelebb lazább időbeosztással hozzuk össze a dolgokat, mert így sajna nem sokat tudtunk cseverészni. Én személy szerint nyáron szeretnék majd esetleg anyuékkal leugrani szegedre, ha majd úgy hozza az élet. De ez majd még a jövő zenéje igencsak.
A hazafelé útról csak annyit, hogy hiába volt csukva ajtó ablak, jó kis szigetelésnek hála 2,5 órán keresztül jött rám a huzat… Remek volt, eredményképpen pedig olyan beteg lettem, mint állat.
A rosszkedvről annyit, hogy sajnos megtudtam, hogy az alsós osztályfőnököm meghalt. Nyugodjon Békében! Nem nagyon szeretném tovább csépelni ezen a szót, remélem a temetésre aki csak tud az osztályból eljön, mert ez a minimum szerintem.
Most pedig akkor elmondanám, hogy ez a blog egy több napos írkálás eredménye, ugyanis folyton belefogtam, majd huss elszállt az ihlet és akkor mindig félbehagytam… Ezért lehet, hogy kissé szétszórt bejegyzés lett, meg miegymás, de legalább végre befejeztem. És akkor ami elengedhetetlen a béke meg a szeretet. Szóval:
PeAcE
Szigetszentmiklós, 2008. május 22.
