WBPG

 Valaki átvert! Ma nem is hétfő, november 3.-a van, hanem PÉNTEK és ráadásul 13.-a!!!

Fújj de sz*r napom volt ma! Persze volt benne némi jó is, nem azt mondom, hogy nem, de összességében véve szerencsétlenkedés hegyek és „Miért pont velem történik ez?” kezdetű szitkok kiszórása jellemezte a napomat.

 Reggel 7-kor csörög az óra, tiszta fáradt voltam még, lenyomtam nagy nehezen kinyitottam a csipám, kinéztem az ablakon, ködös undok időnek látszott nyirkos, nedves, egyszóval sz*r volt a látvány, ezért eldöntöttem, hogy akkor most nem állok neki hajat mosni, mert frissen mosott hajjal én így ki nem megyek ebbe a takony időbe. Ezen felbuzdulva gondoltam akkor nyertem kb. 30 percet, akkor még visszaalszom. De ez nem sikerült, mert pont mire elaludtam volna, addigra megint csörgött az óra, és már fél 8 volt… Na jó gondoltam, akkor készülődjünk. Már felöltöztem, és épp sminkelni készülődtem, mikor eszembe jutott, hogy még nem nyomtattam ki pár önéletrajzot, biztos ami tuti. Gondoltam semmi baj, még van negyed órám nyomtatok. De ez nem így ment persze… Szóval először is lemerült a billentyűzetben az elem és nem volt másik, úgyhogy egérrel kellett még a dátumot is átírnom a papíron, nagyon komoly volt… Aztán pedig bekapta a papírt a nyomtató, ezért 3 lap gyűrődött fel és összegyűrte az előtte már kinyomtatott önéletrajz példányát is. Aztán nagy nehezen kiszereltem a papírt a nyomtatóból, közben persze sminkelnem kellett és már csak 5 percem volt hátra, amikor is kifogyott a nyomtatóból a tinta. Nem most találom ki tényleg így indult a reggelem és még hol a vége?! Tehát egy viszonylag normális és egy fél átlátszó önéletrajzzal elindultam a nagyvilágba. Persze rohanva mert egészkor indultam el, és 8:10-re volt írva a hév. Odaértem kb. 8:09-re ebben hiba nem is volt, és az orrom előtt zárultak be a HÉV kapui. Itt már annyira ideges voltam, hogy legszívesebben fogtam volna magam elindultam volna haza lefeküdtem volna az ágyamba és a fejemre húztam volna a paplant. De nem, gondoltam erősnek kell lenni, mivel ilyen szarul indult a nap, ezért majd kárpótol az élet. Naná… Végülis egy szavam sem lehet, elsőre megtaláltam a helyet fél órával előbb oda is értem, szóval viszonylag minden flottul ment, leszámítva a tömegnyomort a villamoson, de már szoktatom magamat a gondolathoz, hogy a tömegiszony kellő lelki jelenléttel leküzdhető. Főleg, hogy az én tömegiszonyom csak a drágalátos tömött villamosokon, és buszokon alakul ki, de ott aztán tetőfokára tud hágni. Szóval elsőre eltaláltam a helyet, fel is caplattam a IV. emeletre, azt persze el sem kell mesélnem ugye, hogy nagykabátban voltam, a nap pedig kisütött és semmi nyoma nem volt a hajnali ronda időnek, ezért már az itthoni HÉV megállótól kezdve a kezemben cipeltem a hosszú szövetkabátomat. Egy élmény volt köszönjük Emese!
 Az állásinterjú flottul zajlott, kedves volt a pasi aki interjúztatott, kérdezgetett, válaszolgattam aztán abban maradtunk, hogy majd értesít. Kijöttem, beszéltem telefonon apuval elmondtam nagyvonalakban, hogy mi volt meg hogy volt, majd bementem a Westend-be kószálni, hogy teljen az idő addig is… Kiolvastam egy komplett Peti estet, Flyerz-t, és napoztam is kicsit a tetőkertben. A napom legnyugisabb része volt esküszöm!
 Aztán elindultam a második állásinterjúra, amiről én egészen odáig azt hittem hogy egy rendezvényszervező cég, míg oda nem értem. Mert akkor megláttam, hogy Zepter… Be sem akartam menni igazándiból, szóval tettem egy kört, gondoltam közben felhívom anyut és megkérdezem mi a véleménye. Bekapcsoltam a telefonomat, ami addig ki volt kapcsolva mivel folyton pittyegett, hogy akku feszültség alacsony és láttam hogy hat nem fogadott hívásom volt egy számról, plusz egy hangposta üzenetem is. Lehallgattam a hangpostát, semmi üzenet nem volt csak az a jellegzetes háttérzaj ami az első állásinterjú helyén is volt. Szóval a majd értesítjük az két órán belül értesítésre szűkült volna ha a sors nem szól megint közbe. Ennek örömére próbáltam visszahívni a számot de a hangpostásom azt mondta hogy ez a szám nem kapcsolható. És én béna véletlen kitöröltem azt az értesítő sms-t amiben ott volt a szám leírva amiről a 6 nem fogadott hívásom jött. Jó addigra már minden mindegy alapon felhívtam anyut gyorsan, hogy szerinte be menjek-e, azt mondta menjek be kérdezzem meg. Bementem megkérdeztem, nem volt túl közlékeny a portás sem, annyit sikerült kiszednem belőle, hogy ebben a zepter logós nagy irodaházban sok féle alvállalkozónak is van kihelyezett fiókja, ezért megcsillant az újabb reményszikra, hogy biztos majd egy másik céghez megyek az interjúra. Aztán mivel volt még fél órám kimentem telefonálni az irodahát mögé, mert sikerült kiderítenem a számot mégiscsak amiről hívtak a hangposta értesítő sms-én keresztül. Igen ám, de aki felvette nem nagyon tudott nekem segíteni, mivel mint kiderült ez egy központi recepció száma volt. Lediktált egy telefonszámot, amit leírtam elmentettem hogy majd felhívom, mert nem mertem elkezdeni még egyet telefonálni mert már nagyon sírt a telefonom, hogy merülni akar… Szóval visszamentem és vártam a soromra. Akkor kezdett gyanús lenni a dolog, mikor már kb. 15-en ültünk ott állásinterjúra várva. Aztán szóba is elegyedtem ott két csajszival és nem sok jót remélhettünk azt kell, hogy mondjam… Sajna a gyanúk részben be is igazolódott, kb. 30-an lehettünk berendelve az interjúra, és a 2órási interjú egészen 4óráig tartott. Addig meg kellett hallgatni az egész cég struktúráját meg egy csomó dumát az edényekről bioptron lámpákról, szóval épp csak eladni nem akart nekünk a marketing igazgató, akinek mellesleg nagyon szép kék szemei voltak, talán ez tartott életben 2 órán keresztül megmentve engem attól, hogy fel ne robbanjak… csalódott voltam és mérges, és újra előjött a kérdés, hogy „MIÉRT VELEM?!?!” Kiakasztó napom volt mondom… Szóval most ott tartok, hogy holnap fel kell hívnom az első állásinterjú helyét, hogy sorry vagyok, és mentegetőzni, hogy önhibámon kívül nem tudtak elérni… Alig vártam, hogy hazaérjek ez után a nap után már az az egyetlen örömöm, hogy fekhetek itt az ágyamban és nem b*szogat senki. UTÁLOK FELNŐTT LENNI!!! :(