A tegnapi napom egy katasztrofálisan óriási méretű nagy rakás sz*r volt.
- Dejó most meg csuklom... - Szóval nagyon besokalltam tegnap este, totálisan felérkeztem a lelki letargiám negatív csúcsára... Úgy éreztem nem vagyok képes elviselni azt a lelki fájdalmat amit R okoz nekem a viselkedésével. Nem tudtam egyszerűen elhinni róla, hogy így megvezetett éveken keresztül... Számomra lehetetlen volt, hogy ő egy rossz ember, hiszen a világot jelentette nekem, az életemnél is jobban szerettem, cserébe pedig annyit nem érdemeltem meg, hogy legyen benne annyi gerinc, hogy elémálljon. Mélységesen csalódott vagyok. Magamban is, hogy megint milyen naív voltam, de benne mérhetetlenül nagyot csalódtam... El sem tudom hinni mennyire félreismertem őt. Ez képtelenség! De sajnos így van... Én kis hülye azt gondoltam, talán én vagyok azon kevesek egyike, akinek az őszinte arcát mutatja és nem ver át semmiféle színjátékkal...De mostmár belátom hogy hatalmasat tévedtem, mert színjáték volt minden őszintétlen könnycsepp és minden hazug módod kiejtett szó. Megalázva érzem magam, és eltiporva egy olyan ember által, aki egy könnycseppemet sem érdemli meg, mégis hetek óta sírok érte... Valami nagy hülyeséget csinátam tegnap este 
...Még jó, hogy a családom mellettem áll mikor sz*rban vagyok, legalábbis amennyire csak tud... Ez most hazavágott, de egész erősnek érzem magam...Azthiszem a tegnapi "malőrrel" átestem a holtponton. Ú
gyérzem már semmi sem fáj többé, de valami nagyon fontos dolgot veszítettem el.A hitemet .Majd alkalom adtán megköszönöm R-nek, hogy ezt tette velem, és elmondom neki, hogy végre megértettem miért érnek véget a kapcsolatai sorra olyan rövid időn belül... Gyönyörű majdnem 5 hónap volt ez a maga nehézségeivel együtt is. Ezért hálás vagyok a sorsnak,hogy összehozta ezt nekem,jó volt egy kicsit megint a rózsaszín felhőben úszni,és elhinni,hogy méltó vagyok valaki szeretetére.Még ha nem is volt így.Rá kellett jönnöm,hogy ismét olyasvalkit engedtem közel magamhoz,akit nem kellett volna.De lassan úgy érzem senkit nem szabad közel engednem igzán,mert csak csalódást,fájdalmat,és hitvesztést nyerek ezzel.
Jelenleg nemtudom eljön-e még az az idő mikor újra tudok bízni és hinni, ez most alaposan kiölte belőlem ezeket az érzéseket, de bízom benne, hogy mint eddig mindíg, majd most is felállok a padlóról - vagy ahol voltam még alatta 100km-el - és ha már fel is szedtem onnan valami tapasztalatot,akkor minden megy tovább.
Mert élet volt előtte is és remélem lesz utána is... Mert egy dolog azért van amit senki nem vehet el tőlem: a REMÉNY!!!
Béke!
