Azt gondolom, hogy már-már mesébe illő ez a story, ezért sokak okulására most képernyőre is önteném piciny kis történetünket arról, miként vergődtünk egy egész héten át azért, hogy végre legyen netünk.
Egy szép téli napon kezdődött az egész, amikor is a délelőtt folyamán szomorúan tapasztaltuk, hogy nincs netünk. Én még némi negatív szájízt is produkáltam a csalódottság mellé, ugyanis próbáltam VOLNA feltölteni, de net híján ez elég lehetetlen próbálkozás volt, csak akkor minek is hagytam bekapcsolva a gépet éjszakára?! Ja, igen, hogy fogyjon az áram biztosan azért… Na mindegy végül is naivan ilyenkor azt gondolja az ember fia/lánya, – ahogy tetszik – hogy a 24 órás rendelkezésre állás ami a szerződésben írva vagyon reális dolog és működőképes is. Bár szó mi szó addig hiba nincs is, hogy felveszik a telefont és nagyon udvariasan kapcsolgatnak össze-vissza ügyfélszolgálatról helpdeskre, onnan vissza, majd technikus kollegához, és épp csak a Szentséges Atyaúristennel nem beszél az ember, mire udvariasan megkapja a választ, hogy „a mai nap folyamán intézkednek, hibakód felvéve, köszönjük a türelmét!”
Aztán eltelik az első nap úgy, hogy érdemben nem történik semmi. Másnap reggel újból kezdődik a hercehurca, napról-napra több az infó az üggyel kapcsolatban. Szóval már okosak vagyunk azt is tudjuk, hogy adminisztrációs hiba történt. Hurrá!
Most akkor itt kifejteném a szuverén véleményemet az adminisztrációs hibáról. Adminisztrációs hiba egyenlő figyelmetlen ”missz dekoncentráció” elnéz egy sort, ezért Mr. Ártalmatlan Ügyfél pedig szív egy hetet. Röviden…
Szóval a nap végére eljutunk odáig, hogy finoman és persze roppantmód udvariasan tudomásunkra hozzák, hogy ne is álmodjunk arról, hogy a hétvége folyamán nekünk lesz internet, hiszen mi sem gondolhatjuk komolyan, hogy ezek a jóemberek majd arra fecsérlik a drága hétvégéjüket, hogy dolgozzanak a ronda, gonosz, követelőző ügyfelek esetleges problémáin. Nos, ez így is lett, hétfőn megújult erővel rugaszkodhattunk neki a telefonálgatásnak. És most jön a köszönetnyilvánítás, hiszen nagyon hálásak vagyunk, – mondhatom, ezt egész kicsiny családom nevében azt hiszem – hogy ennyire ügyfélközpontú céggel van dolgunk, akik voltak olyan nagylelkűek, hogy ingyenesen hívható ügyfélszolgálatuk és segítőasztaluk (helpdesk) áll rendelkezésre a nap 24 órájában! Természetesen a nap 24 órájába nem tartozik bele a délután 4 óra utáni intervallum és a hétvége. De ezeket az APRÓSÁGOKAT leszámítva tényleg non-stop rendelkezésre állnak bármi bajunk, nyűgünk támadna a szolgáltatással kapcsolatban. Épp csak érdemben nem történik semmi, de ez már legyen a hülye ügyfél baja, hiszen az a minimum lenne ilyenkor, hogy fel tud mutatni egy adott esetben bennfentes személyt, aki kicsit meggyorsítja a dolgok menetét, de azt is eltudom képzelni, hogy valamiféle anyagi vonzata is lehet a gyorsulásnak. A mai világban én már semmin nem lepődnék meg, azt gondolom, ezt nyugodt szívvel kijelenthetem. Ha pedig valaki mégis ellenvetéssel élne, majd ráfogom a gazdasági világválságra. Miért is ne tehetném? Mindenki másnak elég jól bevált. Na, de ez egy egészen más történet, szóval kanyarodjunk vissza!
Gondolom senkit nem ér meglepetés, ha azt mondom továbbra sem történt semmi, hiszen a dolog haladt a maga kis laza menetében, volt már rakás név akikkel beszéltünk, szépen sorban megismerkedtünk a cég call-center alkalmazottainak 80%-ával és persze mindenkiről elmondhattuk, hogy nagyon kedves és udvarias, és mélységesen egyetértenek a mi JOGOS felháborodásunkkal, de higgyük el, nem kompetensek az ügyben. Na, jó ezt én így értem is, de akkor ki az, aki végre tesz is valamit? Ilyenkor megfogalmazódik a kérdés, ugyan kit kéne megölni, hogy végre legyen net?!
Na de elérkezett a csütörtök az ominózus hetedik napja szenvedéseinknek, és nethiányunk már-már a tetőfokára hágott. Csak hozzáfűzném lábjegyzetben, hogy a vizsgaidőszakom kellős közepén voltam. Tehát kifejezetten örültem neki, hogy hívogatnom kellett nettel rendelkező kedves ismerőseimet/családtagjaimat, hogy legyenek olyan jók hozzám, és nézzék meg milyen jegyeim születtek a vizsgákon, és persze, hogy tájékoztassanak, miféle fennforgások vannak iskola fronton. Hiszen azért nekem sem mindegy hogy kiviszem azt a bizonyos bilit, vagy pedig a B verzió… Szóval csütörtök volt, és nagyon érett már egy kis ordibálás a szerencsétlen technikus kollegával, de hát ez nem történt meg, apu odáig jutott az ő igazán heves természetével karöltve, - iróniát kéretik átérezni! – hogy kissé emelkedettebb hangvételben kifejezte mennyire botrányosnak találja, hogy egy hete ülnek az ügyön és most megint azzal akarják kiszúrni a szemünket, hogy 72 órán belül intézkednek.(Bár tény, hogy a szerződésben nem szerepel hányszor 72 óra!) Arról már nem is beszélve, hogy a számlát persze ugyanúgy ki fogják küldeni, és majd Mr. Ártalmatlan Ügyfél idejét nem kímélve becsattog szépen a helyi irodába meglengetvén számláját, és visszaigényelvén kimaradt hét napját ejnye-bejnye és irgum-burgumok közepette megint csak ott tartunk, hogy plusz munkát csinálnak nekünk. Erről meg csak annyit, hogy fákk jú de tényleg!
Lássuk csak, megvolt az irgum-burgum, megvolt a „ki fogja az én káromat megtéríteni?” na és persze a kihagyhatatlan „egyetemista lányom nem tudja tartani a kapcsolatot az intézménnyel” című kezdetű monológ egy héten belül már megközelítőleg négyszáz-huszonhatezer-kétszáhetvenhét-milliomodjára. De mondom ez csak megközelítőleg, lehetséges, hogy többször hangzott el! Mindezek után a NAGYON KEDVES úriember letette a nagyesküt, hogy fél órán belül értesíteni fog minket, és persze, hogy megsürgeti az ügyünket. Ugye nem is kell említenem hanyadjára hallottuk már ezt az elmúlt hét napban? Igen valahogy sejtettem…
Ekkor csoda történt! Két egész perc után, gondoljunk bele az százhúsz mozgalmas másodpercet jelent az életükből, szóval két hosszú dolgos perc után kigyúltak a fények a modemen, és a netünkön csak úgy hasítottak a bitek és a bájtok, beindult az élet, az információs sztrádát elözönlötték a mérhetetlen adat és felgyülemlett e-mail mennyiségek. Kipirult arccal fogtam hozzá 46 olvasatlan levelem szelektálásához be kell vallanom, az élmény megfizethetetlen volt, minden másra ott a Master Card. Ez legyen itt most a reklám helye, ha már voltam olyan jó, hogy nem említettem mindez idáig a drága net szolgáltatót, akinek eztán esti imába foglalom nevét és elrebegek majd minden adandó alkalommal pár örömódát és üdvözítő hálaimát, csak mert akarom, hogy érezzék ezután is hű szolgálójuk leszek, amíg a halál el nem választ.
KÖSZÖNÖM NEKED Ó, INVITEL!!!
