Lábjegyzetek az élőfejben:
1) Ma a megvilágosodás napja van számomra, sok dologra rájöttem!
2) Zuhanyzás közben valószínűleg befolyt a tusfürdő az agyamba is...
3) A mitesszereltávolító tonik csíp! Ha a szemedbe fröcskölöd, nagyon csíp!!!
4) Tusoláskor, ha ihleted van, mire megtörölközöl, és gép elé jutsz, a felét elfelejted a mondandódnak, a vízsugár alatt pedig nem lehet jegyzetelni.
Szóval ma megint éves megvilágosodásomat töltöm. Azt hiszem, megártott Csernus könyve! De tudjátok mit? Megérte. Jelentem a végére értem! És rájöttem még egy fontos dologra, hogy képernyőn olvasni nem jó. (Igen ez eddig ismert dolog volt, de most gyakorlom a kimondva tudatosítást! Nem ér beszólni.)
Zuhanyzás után a sietős - ámde alaposságra törekvő (!) - törölközés közben rájöttem, hogy miért utálom annyira a megfázást, vagy azt mikor annyira allergiás vagyok, hogy az orrváladékom egybefolyik a számban lévővel. Értsd: taknyom-nyálam egybefolyik! - orrfújás szünet... Szóval, mivel még csak húsz éves vagyok, (igen azt a szót használtam, hogy CSAK) ezért számomra viszonylag még nem olyan ismerős az a jelenség, amikor már a cipőfűző bekötése is lihegéssel jár. Vagyis ez így ebben a formában nem teljesen igaz, mert volt olyan időszak, amikor ez kezdett jelentkezni, de az kb. 15 kilóval ezelőtt volt, egy másik énem. Tehát ilyenkor, mikor nem kapok levegőt rendesen az orromon eltöprengek mit is érezhetnek egyesek és rá kell jönnöm baromira nem irigylem őket. Persze ott a másik oldal is, hogy miért nem tesznek valamit annak érdekében, hogy jobb legyen nekik meg bla-bla, de nekem most ez nem tisztem, hogy kifejtsem. Arra pl. ott vannak a dilidokik/lélekbúvárok és mindenféle agyoniskolázott emberke.
Na amiért ma ismét billentyűzetet ragadtam az nem más, mint, hogy kedvem támadt. Meg amúgy sem gondolom, hogy mindig kell, hogy nyomós oka legyen a blog írásnak. Végül is ez csak úgy van a magam örömére, és ha ebbe mások is betársulnak az más csak plusz tejszínhab a tortán. Persze zsírszegény! ß Majd ezt is mindjárt ecsetelem miért mondom! J Lényegében szorosan összefügg a mai zuhanyzás közbeni agymegtisztulásommal.
Tavaly ilyenkor, vagyis pontosabban 2008. január 28.-án esett meg az eset, hogy én kitaláltam, hogy 90 napos „csodadiétába" kezdek. Ami számomra tényleg az is volt, egyrészt csoda volt, hogy képes voltam rá, másrészt csoda volt, hogy „hű, ez lehet ilyen könnyű is?" Persze buktatók voltak, sőt édes bűnözés is, de nem bántam meg egyetlen percét sem az egésznek, és vannak még a tarsolyomban olyan emberek, akikkel nem találkoztam azóta, és még mindig képes vagyok őszintén elpirulni egy-egy kedves dicséretnek, mikor kifejezik, hogy milyen jól festek. Jól is érzem magam! (Persze most épp nem, mivel beteg vagyok, és a fogam is fáj, és alapvetően kicsit magamba vagyok zuhanva, de általánosságban véve elmondhatom, hogy köszi, minden oké velem, és igyekszem felnőni a feladathoz, hogy teljes értékű életet élhessek minden téren. Ezen kívül pedig SZERETNÉM átélni a vergődésem minden egyes értékes pillanatát is, hogy aztán majd tudjak örülni annak, amikor jó.)
MÁTÓL EZ AZ ÚJ ÉLETFILOZÓFIA! LÁTÓ SZERETNÉK LENNI, SŐT MI TÖBB AKAROK LENNI, ÉS HA ENNEK AZ AKARÁSNAK IS NYÖGÉS A VÉGE, AKKOR ANNAK IS KI AKAROM ÉLVEZNI MINDEN PILLANATÁT, HOGY MEGLEGYEN MIND A KÉT OLDAL.
Különben honnan tudnám, mikor vagyok boldog, ha nem élném meg rendesen azt, amikor boldogtalan vagyok és fordítva?
To be continued...
