Elég régóta érik bennem ez a bejegyzés, csak még nem tudtam miként, meg hogy induljak neki. Most, talán megjött az ihlet!
Mostanában egyre többször kerül elő az agykontroll téma a környezetemben. Az, hogy amikor sorra történnek a rossz dolgok, nem értik az emberek, másnak miért olyan jó, másnak minden olyan könnyű, neki bejött az élet stb... Hosszú évekig én voltam az akinek semmi nem akart összejönni, főleg kapcsolati téren szerencsétlenkedtem, ha jobban belegondolok, hibát-hibára... Aztán az egyik ismerősöm beszélt egy könyvről. Kérdeztem a címét azt mondta Titok. Először azt hittem nem akarja elmondani azért titok, később megvilágosodtam, hogy ez a címe A Titok! :D A könyvet egy, vagy két nap alatt kiolvastam, faltam az oldalakat, ahogy azt szoktam a könyvekkel úgy általában. Aztán később megnéztem a filmet is, tartalmilag egyezett a könyvvel, semmi újdonság. Aztán tudatosan próbáltam az univerzumból magamhoz vonzani a jó dolgokat. Kísérletezgettem, de ez nem a csoda és a reklám helye, csomó minden nem jött be. Lehet, hogy nem jól csináltam, nem koncentráltam eléggé, vagy csak túl gyorsan vártam az eredményt. De valami változott ebben biztos vagyok. Nem tudom, hogy a könyv hatására-e feltétlenül, de ha nem így van, akkor is örülök, hogy elolvastam. Kevesebb ezzel sem lettem ez már bizti.
Szóval nekem lassan egy éve eljött a hercegem a fehér lovon. Világ életemben az a rejtett hercegkisasszony típus voltam, a toronyba zárva, aki várta a herceget, aki majd jól eljön érte és megmenti. Persze volt sok álherceg, akik csúnyán bántak velem, meg volt pár jó herceg is akikkel meg én bántam csúnyán, így utólag belegondolva legalábbis. Érzékeny típus vagyok ez nem titok, csak éppen szinte senki nem gondolná rólam. Valamiért már kiskorom óta az rögzült belém, hogy az az ideális, ha a külvilág mit sem sejt a szenvedésekből. Ha kifelé minden rendben van, még ha belül éppen romokban is hever minden. Ez talán nevelés kérdése, vagy a csillagjegyemmel hozható összefüggésbe(bak)? Nem tudom, mindenesetre én nagyon sokáig ilyen voltam, vagy még ilyen is vagyok. Talán a sok megégetés eredménye, hogy nagyon kevés ember lehet igazán közel hozzám. Az igazihoz, aki én vagyok. Néha (hál'Isten nagyon ritkán a párom legnagyobb örömére...)hisztis, néha bújós, néha undok, néha csendes, legtöbbször harsány, néha törékeny, máskor egészen kemény és sorolhatnám napestig. Ez mind-mind én vagyok. De mindenképpen igazi nő. De ez nem volt mindig így! Sőt, talán az elmúlt 9 és fél hónapban lettem igazán az. Ennek több oka is van, némelyik egészen viccesnek is tűnik. Mitől vagyok én NŐ? Elsősorban nem attól, hogy van egy pasi az oldalamon, de bevallom "férfiasan" (képzavar:D), nagyon sok szerepe van benne G-nek. Attól érzem magam egyre inkább nőnek, hogy elképzelem a jövőt, amikor majd életet adok egy gyerkőcnek és felelősségteljesen nevelem majd és boldog család leszünk, apukával, anyukával, szépen ügyesen, okosan. Attól is nőnek érzem magam, hogy vannak hangulatingadozásaim, néha ok nélkül be tudok durcizni, aztán 2 perc múlva könnyek közt bocsánatot kérni, amiért hülye voltam. Főleg akkor bizonyosodom meg, hogy igazi nő vagyok, mikor ott van mellettem az igazi FÉRFI, aki megértő mosollyal nyugtázza a történteket és inkább megölel és vígasztal, minthogy a fejemhez vágja, hogy HP vagyok. (nem, nem házi pálinka:P)
A mókás része, hogy én attól is nőnek érzem magam, hogy a pasim magasabb nálam. Nagyon sokszor volt olyan párom, akik alacsonyabbak voltak. Nem nehéz, mivel alapból 176cm magas vagyok... Nem hordhattam magassarkút és mindig olyan zsiráfnak sőt inkább elefántnak éreztem magam a pasijaim mellett. Legtöbbjük vékonyka volt és alacsony. Én meg magas és nagydarab. Inkább éreztem magam tramplinak, mint nőnek. G más, ő magas és van mit fogni rajta. Mióta együtt vagyunk hízott sokat, mert elég szarul főzök, mint kiderült. Meg mert régebben fizikai munkát végzett, most kevésbé, ellenben a kajabevitel maradt a régi. Egy pasit elég nehéz koplalásra bírni ez köztudott, de szerintem jó úton haladok, megszerette például a salátákat, pedig meggyőződéses "nem vagyok én kecske" típus volt. Aztán valahogy mégis kiderült, hogy jééé hát ez finom is lehet!
Na, de ne kalandozzunk el, annyi gondolat kavarog a fejemben, hogy 100 post sem lenne elég, kiírni mindenfélét amit érzek. De azért próbálom most a nő téma felé fázni a gondolatláncot. Szóval én nagyon hálás vagyok az univerzumnak és magamnak, hogy sikerült idevonzanom magamhoz G-t. Nem vagyok hívő, még megkeresztelve sem vagyok, de ettől még hitem van. Csak mondjuk nem istennek, meg Allahnak, meg akárminek nevezem a hitem fő mozgató erejét, hanem sorsnak. Azt is gondolom, hogy a sorsomat pedig irányíthatom, akkor is, ha meg vannak írva bizonyos dolgok. Ha nem is változtathatom, de mindenképpen formálhatom úgy, hogy az számomra ideális legyen. Hozzáállás kérdése nálam. Például kelhetek úgy, hogy bacca meg már megint szakad az eső és el van cseszerintve az egész napom, de kelhetek úgy is, hogy köszönöm, hogy van fedél a fejem fölött, ami megakadályozza, hogy elázzak és köszönöm, hogy az eső után ki fog sütni a nap, mert ugye: "Örökké nem eshet". Nagyon sok dolog van, amiért hálás lehetek. A sorsnak, az univerzumnak, a családomnak, a barátaimnak, az embereknek, szóval mindennek és mindenkinek. G-nek hálás vagyok, amiért olyan, amilyen. Amiért szeret és amiért ezt ki is fejezi minden egyes nap. Szóban, tettben, még avval is, ahogy rém néz. Hálás vagyok, hogy a barátom maradt az után is, hogy összejöttünk. Ettől olyan erős a kapcsolatunk és ezért gondolom, hogy bármit kibír. Mert mindent meg tudunk beszélni, akkor és ott, amikor szükség van rá. Mert le tudunk ülni és el tudjuk mondani a másiknak, hogy szerintem most hülye voltál. Valamit nem így kéne, változtassunk, tegyük jobbá. Hálás vagyok azért, hogy tervezgethetünk együtt, szép jövőt, karriert, házat, gyerkőcöket, öregséget. :) Tényleg annyi mindenért lehetünk hálásak ebben az életben, hogy szinte ezek után érthetetlen az, hogyan fordulhat elő, hogy valaki depressziós lesz és csak az élet negatív oldalát látja. Emrek vagyunk, hibázunk, néha rossz hozzáállást választunk, nem mindig a napos oldalon kötünk ki. Ezek is mi vagyunk és ez így van jól, így jön létre az egyensúly. "Árnyék nélkül nincsen fény"
Na és most, hogy megváltottam a világot, csak arra szeretnék kitérni, hogy én megtanultam kinyitni a számat a kapcsolataimban is, megtanultam átértékelni dolgokat és mivel sajnos a közvetlen környezetmben sok rossz gondolkodásmódot, kapcsolatot látok, megtanultam örülni annak, hogy nekem sikerült kikecmeregni a folyamatos önsajnálatból és, hogy végre vannak egészen komoly céljaim. Persze eddig is voltak, diploma, jól fizető állás karrier. Egy igazi maximalista szingli üres életcéljai, mert ilyen a 21. század, ezt szuszakolja belénk. Aztán jön valami, ami borít mindent és mások lesznek a célok. Nyilván van, ami megmarad, karrierizmus, maxmimalizmus, csak már másra irányul. 1-2 éve nem tudtam volna elhinni, hogy pl. családanyaként kiteljesedhetne az életem. Ma már úgy látom, azért érdemes egészségesnek lenne, hogy az életem a lehető legjobb mederben haladjon afelé, hogy lehessen(ek) egészséges gyereke(i)m, biztos hátterem, szerető családom.
Egy szó, mint száz:
KÖSZÖNÖM
