112.8 Volt már jobb is! Tegnap vacsoráztam, nem is akármit, meg is lett az eredménye ugye. Rántott sajtott ettem, igaz pici falatkákat és csak úgy magában, na de akkor is... Valamiért a testem nem akarja megérteni, hogy délelőtt kéne a szénhidrátokat bevinni és este már nem ácsingózni mindenféle undi, hízlaló dologra. Reggel felkelek absz nem kívánom a kaját, persze eszem, mert idő van. Nem mert éhes vagyok, vagy ennék, hanem mert "muszáj". Aztán ha nem felejtem el tízóraizom valamit, ez is még oké. Délelőtt minden olyan szép! Nem vok éhes és könnyen megy, hogy betartsam a miniatürizált adagokat is. Aztán jön az ebéd, amihez úgy ülök le, hogy oké akkor mostmár talán ennék, meg kedv is van meg minden. Elkezdek ebédelni és evés közben megjön az étvágyam. Itt még igyekszem lekorlátozni magam adag ügyileg néha több, néha kevesebb sikerrel. Aztán jól lakom, délután semmi para, este meg rámjön a nasizhatnék és a kívánósság. Tegnap például derült égből villámcsapásként jött rám, hogy én most rántott sajtot kívánok és akkor beleég az agyamba, addig nem is nyugszom, míg meg nem érzem azt a fini ízt... Aztán másnap meg levonom a konzekvenciát, hogy már megint f*sz voltam és becsúszott valami, aminek nem kellett volna...
Csak azt nem értem, hogy amikor a 90-naposat csináltam, ettem rendesen, mint állat. Este hatkor vagy ha úgy jött ki kicsit később, ment a főttkaja minden. A délelőtti gyümölcs evés vagy néha nem evés simán tartható volt, mellette meg szobabicóztam és olvadtak a kilók. Most sokkal, de sokkal többet mozgok és mégis felfele megyek 20dekákat, ha véletlen becsúszik valami baki. Tényleg ennyit számítana, hogy a 90 naposnál igyekszik az ember egy félét enni a nap folyamán, most meg mindenből egy kicsi? Mindenki mindent mond, ez nem egészséges, az nem jó úgy... Próbálom megtalálni a helyem, meg figyelni a szervezetemet, hogy mi jó neki. Most a kísérleti szakasz van, de kezd fogyni a türelmem, mostmár látványos eredményt akarok!!! Éhezni viszont nem. Kalória számolgatás egész jól ment sokáig, csak aztán abba is belefásul az ember, hogy azzal megy el fél óra, mire kiméricskéli az adagjait és közben mindenki beszól, vagy adott esetben már végeznek a kajálással mire én nekiülnék...
Bízom abban, hogy itt a nyár és a nagy melegben annyira elmegy a kajálási kedv, hogy legalább valamiféle normális diétás menüt tartani tudjak. Mozogni szeretek, abból nem adok alább úgysem, mert élvezem amit csinálok. Csak tegnap volt a csúcspont és kiborultam.
Úgy éreztem minden tök hiába van itt vért izzadok, kiköpöm a tüdőm úgy lihegek és semmi holnapra ugyanúgy többet mutat a mérleg és akkor ennyi erővel ülhetnék a kanapén is és bámulhatnám a tévét... Csakhogy engem nem érdekel mi megy a tévében és szeretek ugrabugrálni! Azt nem szeretem, amikor közben kibicsaklik a bokám mondjuk, de hát ki igen? Néha ez is előfordul egy rossz lépés, esetemben megcsúsztam a buzi szőnyegen és egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyt és ezért léptem rosszul. Mert képtelen voltam úgy rendezni a szobát, hogy a parkettán ugrálhassak. A szőnyegnek meg van egy ilyen köcsög tulajdonsága, hogy giába vannak rajta ezer kilós bútorok, ha én is ugrálok rajta az ezer kilómmal, akkor fogja magát és arrébb megy... Egy szó, mint száz, tegnap ki volt a tököm a világgal, bal lábbal keltem és ilyenkor minden agykontroll pusztába kiáltott szó, mondhat bárki bármit minden szar és nincs semmihez sem kedv.
Hálistennek örökké nem eshet, így ma egy egészen másik és új nap kezdődött sokkal-sokkal-sokkal jobban, mint a tegnapi! És ez a fontos, azok a napok, amikor érzem az erőt és a kitartást magamban. Csak ezek számítanak, azok a napok nem mikor az árnyékos oldalon kel a nap!
