Elöljáróban annyit, hogy ma adtam a sz@rnak egy pofont a suliba menetellel
Ugyanis rohadtul senki nem jött el... Mint később kiderült, nem tudta elérni a többi jelentkezőt a csajszi, na igen ám, csak nekem felejtett el szólni, hogy akkor hétfőn 4-kor ne menjek be és ücsörögjek fél órát egy tök üres teremben... Na mindegy addig G elintézte az otp-t, meg bejelentett engem a fodrászához is, aki szintén Kata. Lol volt a bemutatkozás, kezet fogtunk, mondja Kata, mondom dettó! Naa majd hozok képet a sérómról, jó korán kell majd kelnem, ugyanis holnap 8-ra megyek hozzá. 7-kor el kell indulnom itthonról... Naa de a szépségért megéri nem? Csak akkor van megint ciki, ha ugyanolyan randán térek haza, mint ahogy elindultam, muhahhaaa!
Na de ez egy diétás napló is, úgyhogy jöjjön a mai evészet: Reggelire negyed 12-kor sikerült megennem két karika molke kenyeret, vajkrémmel, téliszalámival, sajttal és egy lapulevélnyi jégsalival, jeejeee. Ebédre két közepes fasírtgolyót ettem, két evőkanálnyi rizzsel. Maradék elfogyasztás volt a mai menü. Vacsira pedig egy dürümöt ettem. Aztán még sajni lecsúszott egy nutellás kifli is, meg egy forrócsoki. Nagyon fáztam kint a szőlőben, és kellett egy kis belső lelki melengetés. Na de G sikeresen kivágta az almafát, meg megnyesett még két fácskát, én meg erősen segítettem neki nézni, meg néhány ágat arrébb huzingálni. Uhh azért negyed 8 körül már bazi hideg volt háromnegyedes naciban...
Számokat most nem tudok mondani, mert lustika voltam méricskélni szánom-bánom.