Ez már kicsit izgalmasabb nap volt, vagyis mondhatnám eseménydúsabb.
A korán kelés az ismét elmaradt, kijut abból a randa hétköznapokon bőven, úgyhogy ilyenkor élvezkedés és alvás 9-10-ig, már ha hagyják az embert. Reggeli, zuhanyzás-hajmosás/szárítás, aztán irány Pilisvörösvár. Úgy volt, hogy G kinéz nővéremék telkére fát vágni, csak aztán jól imádkozott és esett az eső, ezért a dolog elmaradt. De délutánra kisütött a nap, így a fák köszönik szépen jól kivágódtak. Hihhii A gyerekek arik voltak, ahogy keresgéltek a csöpörgő esőben a tuják alatt, volt ott sok csoki-tojás, lasztik meg mindenféle földi jó. Lego, csak, hogy Szilvi örüljön az ide-oda elkeveredő daraboknak. Muhahhaa! Na közben sikeresen beleborítottam az íróasztal egyik polcába a zöldteámat, csak mert ennyire tehetséges jány vagyok. Pár papírost jól el is áztattam G-nek, hadd örüljön. Megvolt a takarítás hehhe! Na szóval, ott tartottam, hogy szombat és Vörösvár, aztán ott gyerekeztünk ettünk ittunk, dínom-dánom, a fiúk a bányába dolgoztak, meg mindenféle. Hazafelé meg csak a Petőfi-hídig mentünk anyuékkal, onnan pedig irány a ZéééPéé újra, ugyanis Republic koncertre mentünk. Jóóó sokan voltak, és nagyon király volt! Mivel egyet fizet kettőt kap akció volt, lement jó pár mézes-ágyas feketecseresznye pálinka, meg volt egy tequila is, meg pár sör... Kiéltem magam rendesen! A koncert után még maradtunk egy kicsit táncikálni én ismét elememben voltam, sosem akkor fáj, mikor táncizok, akkor mindig minden a legnagyobb rendben van. De másnap úgy tudok közlekedni, mint egy hetven éves öregasszony, akit minimum összevertek. Never Mind! Mert végre volt haverok, pörgés buláj és ez nekem itt vidéken rohadtul hiányzik. A folyamatos menés, bandázás, ivászatok, vízipipázások, csövelések hajnalban az éjszakai buszra várva és az egész életérzés úgy ahogy van. A tököm se akart ilyen korán felnőni, vagy koravén lenni vagy mi. Szóval egy szó, mint száz, jól esett egy kicsit feltöltődni sok-sok energiával és bulizni nagyokat. Most egy hónapig ebből kell táplálkoznom újra.