A tegnapi nap egész jól sikerült, G-vel kirándulni voltunk Szombathelyen. Beugrottunk a Metro-ba is körülnézni, továbbra sem vagyok hasra esve tőle... Drága :S
Meglepődtem, hogy milyen kihalt szombaton a város, alig lézengtek emberek az utcákon, a főtéren minden bolt zárva volt szinte, szóval elég furcsa volt. Nekem már Sopron is nagyon langyi Pest után, de Sz.hely akkor maga a kihalás... Kicsit csalódott voltam, mert mikor utoljára arra jártunk, akkor tök jó kis nyüzsi volt, meg nyár ez tény. De tegnap is olyan szép idő volt, simán el tudtam volna képzelni kicsit nagyobb pezsgést. No sebaj, azért kisétafikáltuk magunkat és nem volt rossz nap.
Kaja ügyileg, itthon reggeliztünk viszonylag későn 10 után, a magvas kenyérből, amit sütöttem, nagyon laktató és eltelíti az embert, szóval 5-ig nem is volt semmi bajunk. Szhelyen egy ananászos joghurtot ettem, G meg meggyeset, vagyis egész pontosan felesbe ettük őket. vacsira pedig ketten ettünk egy kis adag illatos omlós csirkét pirított zöldséges rizzsel a kínaiban. Nagyon fini volt és pont elég is.
Csak aztán hazaértünk és megjött szépen sorban a kiscsalád is és nem tudom, hogy ezért-e vagy csak mert szimplán már görcsben vagyok attól is, hogy itt kell lennem, megint elkezdett égni a gyomrom. Először natúr pattogatott kukoricával próbálkoztam, nem segített, utána jött a jolly-joker, a jéghideg cola. Be szokott válni, most nem sikerült... Maradt a vergődés, meg rengeteg víz ivászata. Attól kicsit jobb lett a helyzet. Tv-t néztünk, aztán elmentünk viszonylag korán lefeküdni, mivel G-nek ma korán kellett kelnie, ment maszekolni. Eredetileg úgy volt, hogy szombaton megy, de Németországból jöttek haza a tulajok akiknél fel kell tenni 8 redőnyt és nem sikerült megérkezniük, így mára lett áttéve. Nem örülök neki, de kell a pénz, szóval megértem, hogy ez van. Nem is szóltam egy rossz szót sem emiatt, mégis olyan frankó összezörrenés kerekedett az éjjel köztünk, hogy hiába feküdtünk le korán, negyed kettőkor még vitatkoztunk...
Fejemhez lettek vágva olyan dolgok, hogy csak kamilláztam. Én nem haladok G-vel egy irányba, nem fogom fel a helyzetünket, meg hát valami utalgatás is volt azzal kapcsolatban, hogy mennyivel könnyebb lenne nekem is meg minden, ha lefogynék már végre... Nem esett valami jól, tekintve, hogy ha valaki, akkor ő aztán igazán részese a harcaimnak a jojózásomnak és az évek óta tartó egyre súlyosabb problémáknak... De ugyanakkor ha belegondolok igaza van... Egy dagadt tehén vagyok, szóval le kell fogynom, ha valamit akarok még kezdeni magammal... Azt meg csak megköszönhetem, ha nem dörgöli minden nap az orrom alá, hogy milyen gusztustalan vagyok valójában, és, hogy így is szeret meg elfogad és még valami perverzió folytán meg is szokta kívánni bálna testem...
Annyira elfáradtam már az egész ittlétben, abban, hogy mindig visszatérünk egy-egy olyan problémához, amit nem tudunk megoldani, mert abszolút másképp látjuk. Ő is jött valahonnan, hozott valami értékrendet és én is jöttem valahonnan a saját mintáimmal. Néha nem tudjuk összefésülni...
Én azt érzem, hogy magamhoz képest erőn felül alkalmazkodom mert az egy dolog, hogy itt a naplómban szét rinyálom az agyam, hogy mennyire utálok már itt lenni, de kifelé ezt soha nem mutatom, meg tudom, hogy biztos rosszul esne G-nek, hogyha állandóan fikáznám a családját. Elmondom a véleményemet mindig és tudja az álláspontomat, de nem virnyogok annyit neki, mint itt nektek (bóóócsííí)... Szóval a maradék meg mind elfojtásba megy, annak pedig az eredménye általában a gyomorfájás.
Ezt is megkaptam tegnap, hogy én azt hiszem, milyen jó neki nézni, mikor itt szenvedek a refluxtól és csendben elvergődök?! Erre nem nagyon tudtam mit mondani, elvégre bárki gondolhatja, hogy én sem élvezem a fetrengést... Persze a tegnapi vitázás eredménye is gyomorégés és görcsök lettek, az utolsó korty gyógyszeremet ittam meg... Szóval mostantól imádkozhatok, hogy valami csoda történjen és ne jöjjenek elő a tünetek.
Kicsit asszem most feladtam az egész küzdelmet. Már semmi nem érdekel, szépen lassan megeszi a kapcsolatunkat is, hogy nincs türelmem olyan dolgokhoz, amiket máskor kiröhögnék, vagy tudnék kezelni...
Sokszor megfordul a fejemben, hogy ha nem lenne a suli (amit viszont szeretek és hasznosnak érzem magam tőle), akkor fognám a kis cókmókom és hazamennék. Aztán persze rögtön meg is magyarázom magamnak, hogy nem oldana meg semmit az sem, mert otthon se volt kolbászból a kerítés, és már oda sem tudnék úgy visszamenni, hogy ne kapjak hülyét, ha valaki beszabályoz, hogy mikor mit tegyek. Szóval az egyetlen járható út mégiscsak az, ha ketten közösen haladunk egy irányba és önállósodunk. Mert nagyon szeretem G-t, mindennél és mindenkinél jobban, ő a legfontosabb nekem a világon, meg a kettőnk közös jövője. Csak valamiért ezt ő nem látja? Nem tudom... Vagy csak elfogytak az észérvek tegnap és így akart megbántani és visszavágni? Lehet, akkor viszont...
SIKERÜLT :(
