Allo
Legjobban az jellemezné a napomat röviden tömören és lényegre törőn, hogy sz*r!!! Egészen pontosan tegnap este kezdődött minden.
Még utolsó előadásom alatt írtam Richinek 1 sms-t, hogy nagyon hiányzik,meg h szeretem. Ezzel eddig nem is lett volna baj, csakhogy ő baszott válaszolni nemes egyszerűséggel L Ezek után Mignon felé vettük az utunkat, gondoltuk benézünk egy kicsit csocsózni. Én kis naiv ugye vártam a választ az üzenetemre, de persze nem jött semmi, szóval gondoltam felhívom… Azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy fel is vette a telefont. Micsoda képtelenség?! Na jó, gondoltam „nem érdekel” majd keres ha hiányzom neki. Ez így is lett azzal a különbséggel, hogy csak azért hívott fel, hogy megkérdezze minek kerestem. Másik telefonját meg a kocsiban hagyta, így fogalma sem volt róla, hogy kapott tőlem sms-t… miért is lett volna ugye nem azért van az embernek két telefonja h uram bocsá’ el is lehessen érni rajta. Végülis beszéltünk, elmondtam neki amit szerettem volna, majd közölte hogy „nem tudok beszélni” és lek*rta a telefont. Innentől kezdve kezdtem igazán rosszul érezni magam. Oké mondom megértem céges teló miegymás biztosan oka volt rá, talán majd este tudunk beszélni rendesen.
Hazaértem 8óra tájt, persze fent volt msn-en ebben hiba nincs, csakhogy ugye melóhegyek stb. tökre nem reagált csak valamikor 9óra tájt. Addigra én már ágyban voltam, és éppen szenvedtem ezerrel, ugyanis nagyon fájt/fáj a fogam. Sajna lukas, viszont még 1 hétig tűrnöm kell, mert csak otthon tudok elmenni fogorvoshozL. Ez van sajnos! Na a lényeg az, hogy nagyon kis nyafi voltam és úgy vágytam volna valami kis babusgatásra, valamire ami enyhíti a magányomat, a fájdalmamat pár kedves szóra ilyesmi. Ez olyan nagy bűn? Úgy látszik az, de legalábbis nálunk kivitelezhetetlen.
Richie mondta, hogy neki el kell mennie, gondoltam addig ledőlök akkor én is mert úgy kevésbé foglalkozom a fogfájásommal. Direkt megkértem, hogy legyen oly jó és ha visszaér csörgessen meg. Szerintetek megtette??? Naná, hogy nem… Oka: „nem volt szívem felébreszteni”. Ez eddig mind szép és jó, de én direkt megkértem, hogy ezt tegye meg. Ezzel persze csak annyit ért el, hogy fél ötkor felébredtem, majd rápillantottam az órára, szívinfarktust kaptam gyorsan megnéztem msn-t láttam, hogy online van de az állapota elfoglalt, és hát az uccsó üzije az volt valamikor 2 óra tájt hogy SZERETLEK. Gondoltam bepróbálkozom, mi baj lehet alapon, írtam neki, hogy „még ébren vagy?”. Persze esélytelen volt, hogy kapok is rá választ… Nem is kaptam. Ekkor kaptam sírógörcsöt, mert annyira kitört belőlem, hogy én milyen magányos vagyok és mennyire hiányzik, és kapja már be, hogy nem volt szíve felébreszteni, pedig nagyon kivoltam/vagyok és tökre szükségem lett volna rá és akkor neki nincsen szíve felébreszteni. Végső elkeseredésemben, megköszöntem neki, hogy volt olyan rendi hogy megcsörizett… Persze mindenki érezheti ebben az iróniát, volt is benne bőven.
Természetesen vissza aludni alig tudtam, és mikor sikerült is, oltári f*szságot álmodtam… A story annyi, hogy családostul mentünk valahová rokonlátogatóba, 3 kocsival. Elöl mentünk Richie, anyu, apu, meg én, mögöttünk nővéremék, mögöttük meg unokatesómék. Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy odaértünk egy bazinagy hához, óriási kerttel, volt csomó virág, meg százezer csetresz az udvaron, érdekes látvány volt. Aztán Richie meg én bementünk szétnézni, hogy mégis mi merre hány méter, éppen egy padlásszoba szerű kisebb helyiségben voltunk, mikor közölte velem, hogy most neki el kell mennie. Én néztem rá értetlenül, hogy de hát most jöttünk mégis hova?! Majd beközölte, hogy idefele úton látott egy házat, ahová neki be kéne jutnia, ha az üres. Én kicsattantam, hogy akkor miért nem álltunk meg idefele jövet, mire az volt a reakció, hogy „egyedül kéne mennem, az úgy túl feltűnő lett volna”. El sem tudtam képzelni mit akarhat abban a házban, nyilván nem kirabolni, vagy ilyesmi. Na mindegy következő kép, Kata kiborulása, amikor is elkezdtem törni-zúzni, majd kiabálni, hogy akkor menjen isten vele, vissza se jöjjön. Nyilván ezzel bűntudatot akartam benne kelteni, hogy maradjon a fenekén ahol van, de nem kapcsolt mert fogta magát és kisétált. Még egy darabig ültem ott egy lépcsőn, próbáltam magamhoz térni a sokkból, majd mint a hülye elkezdtem rohanni utána kifelé. Naná már csak akkorra értem ki, mikor épp elhajtott a kocsijával, de a pláne benne, hogy anyu ült mellette. Kiakadtam és apunak kezdtem el műsorozni, hogy most mégis ilyenkor mi van? Persze ő semmiről nem tudott. Ezután a következő kép valami esti órákban lehetett, egy ilyen jól kivilágított medencés party, ahol énekelni kellett, de ez elég homályba vesző cucc. Aztán végre felébredtem, ez volt benne a legjobb rész esküszöm.
És most ha valaki azt gondolná, hogy nem folytatódik a történet a valóságban, mármint a tény hogy tré a napom, akkor az nagyon-nagyon téved, ugyanis igen!!! ezt még lehetséges fokozni. Hogy hogyan? Elmondom azt is természetesen… Szóval felébredtem olyan fél kilenc magasságában és megdöbbenve láttam, hogy Richie még mindig online. Nahm már most tudomásom szerint ugye 9-re jár gyakorlatra, tehát fél kilenckor alapesetben éppen úton kéne lennie. Nagyon okos logikámmal felállítottam két lehetséges verziót, mégpedig vagy otthon hagyta a laptopját és úgy maradt MSN is bekapcsolva, vagy pedig elaludt. Ez utóbbi tűnt valószínűbbnek, mivel gyakorlatra vinni szokta a laptopot is. Oké gondoltam írok neki egy sms-t hátha. Megpróbáltam a sajátjára, no válasz. Írtam a cégesre, no válasz. Msn-en megjegyeztem, hogy még jó, hogy van neki két telefonja is, meg msn-en is online, mikor képtelenség őt elérni. Negyed 11-kor volt olyan jó és írt msn-en hogy szio elaludtam. Hát lássuk be, a logikám páratlan. Szóval bejött a tipp… Persze sértettségem és sz*rkedvem nagyobb volt (meg most is) annál, minthogy kedves legyek vele. Ilyenkor jön a már jól bevált kérdése: „most utálsz?” Csak az az én egyetlen nagyon nagy bajom, hogy nem vagyok képes őt utálni. Nem megy, mert ahhoz túlságosan fontos nekem, és túlságosan szeretem, minthogy csak úgy szimplán utálni tudjam. Azért neki sikerült már elérnie azt is hogy ideig óráig gyűlöljem őt, de ez is csak egy okból történhetett meg, mert érzek iránta. Ha nem szeretném, gyűlölni sem tudnám igazán. Ez a kettő édes testvér. Szóval még egyszer megköszöntem neki, hogy volt olyan jó hogy NEM csörgetett meg, és rávilágítottam arra is, hogy mennyivel rosszabbat tett így, mintha „gonosz” módon felébresztett volna… Természetesen ő nagyon sajnálta, meg a szokásos ne haragudjak dolog. De már mindegy a „baj” megvolt utólag már teljesen minden mindegy. Gyors témaváltást eszközölt meg, benyögte nagy félelmét, hogy be fogják szopni az est korai végzést, aminek nyilván az az eredménye, hogy valamikor hajnali 5-6-kor fog ideérni hozzám kb… Ha nem később L. Én ugye nagyon „optimista” tudtam lenni, elmondtam, hogy szerintem kizárt dolog, hogy időben végezzen, mert ha rólunk van szó, arról, hogy minél előbb együtt lehessünk, akkor DHL előszeretettel köp bele egy akkorát a levesben, hogy az túlcsordul a tányéron. Nem is reménykedek én már semmiben, csak a megváltó halálban. Komolyan… És igen még mindig van mit mesélni ugyanis, mondta Richie, hogy hát p még fáradt és tudna aludni igazán. Mire én sértettségemben, meg rosszkedvemben meg minden sz*romban javasoltam neki hogy akkor menjen és feküdjön vissza ha már a gyakorlat felejtő mára, akkor legalább töltse hasznosan az időt. Ugye mindenki érzi azt, hogy ilyenkor nem az a megfelelő, hogy elköszön az ember és lelép, hanem az a minimum, hogy „ugyan Kicsim inkább itt maradok és beszélgetek veled”. Jó oké tudom női logika, hogy mondunk valamit és pont az ellenkezőjét szeretnénk, de előtte sírtam ki a bánatom, hogy szükségem van ré, hogy akartam volna vele beszélni, és akkor nem kapcsol… A másik meg hogy beírtam neki hogy jó éjt, majd egy k*b*szott szó nélkül távozott msn-ről. Semmi szia, vagy majd beszélünk, vagy dögölj meg. Először gondoltam lehet a net ment el, előfordult már máskor is a történelemben. Viszont mikor eltelt 10perc és nem kaptam sms-t h bocsi de sz*r az msn, vagy valami akkor kicsit kiakadtam. Még jobban, mint ahogy eddig voltam. Aztán végső elkeseredésemben írtam egy sms-t neki, hogy még jó, hogy volt olyan rendes, hogy elköszönt. És ezzel itt lezártnak tekintem a mai napot, és elkönyveltem életem egyik legrosszabbjának.
„Such a lonely day, and it’s mine, the most loneliest day of my life”
2007. november 9. Szeged
