Milyen komor idő van odakinn. Nemhogy a természet is hálából színesbe borulna nekünk nőknek, elvégre ma a mi napunk lenne, vagy mi a szösz?! És persze a másik nagyon fontos – nekem legalábbis – a Zoltán nap. Több szempontból is, de főleg mert a bátyámat így hívják, és hallgat is rá! :)
Valamiért olyan furcsa kedvemben vagyok ma. Tipikusan ez a majd eldől mi lesz belőle, vagy nagyon jó, vagy nagyon szar. Ebéd közben egyszer már majdnem elszaródott, mert eszembe jutott mit álmodtam. Kicsit kiakadtam tőle, de aztán lefoglalt továbbiakban a babszemek kiválogatása a galuskák áradatából, a levesben. Szóval az álom nagy vonalakban annyi, hogy kibékültem R-el… Jó mondom, hogy csak álom, sőt RÉM álom! Ami nem teljesen igaz, de mondani olyan jó. Játsszuk a keményet alapon miért is ne?! Ááá még csak felidézni és szörnyű, mennyire édes volt :’(
Jó váltsunk témát de azonnal, este megyünk bulizni! Hurrá, vagy valami ehhez hasonló. Gondoltam majd ellötyögök ott valamit és jahm. Egészen őszintén pasizni semmi kedvem… Úgy hiányzik most nekem, mint mókusnak az erdőtűz. És ezért ezer bocsi meg minden a pasiktól, de egyszerűen megint besokalltam. Érzem, azt hogy oké múlthéten megint megvolt a magam kis „flört”-je és ezzel jó darabig el is vagyok magamnak köszönöm szépen. Tökre más dolgok érdekelnek perpillanat, és ez lehet, hogy közhelyesen hangzik, meg kevésbé hihető, de most másban találom meg a boldogságom. Aki csalódott már ekkorát, mint én, az tudja, miről beszélek, mikor azt mondom, másban találom most meg az örömöt. Ilyen például a suli, amit még mindig nagyon imádok, és szuper jó óráim vannak. Pszichológiának vége, helyette most médianyelv lesz a soros. Angol maradt ugyanúgy, és most kommunikációs ismeretek címszó alatt két alkalom óta áttértünk a gyakorlati órákra, amik nagyon jókedvűen telnek véleményem szerint. Szeretem a kis közösséget amiben vagyok, jókat lehet vitatkozni, érvelgetni, teljesen laza a légkör, eddig az összes tanárunkat lehet tegezni, kell ennél családiasabb oktatási forma? Utoljára általános isi alsójában éreztem magam ennyire jól, de talán még ott sem annyira mert ott meg sokszor unatkoztam. :) Na aztán itt van még a barátok című boldogság hormon is, ami éltet már egy jó ideje. Persze néhányan lemorzsolódtak azóta, meg nem annyira a megszokott a légkör, de végülis én megértem valahol… Sokaknak nem megy az, hogy összeegyeztetik a párkapcsolatot meg a barátokat akkora szinten, hogy ne szenvedjen hiányt egyik a másiktól. Ilyen előfordul ám! Így „veszítettem el” egyszer a legjobb barátnőmet akivel 15 év barátsága szakadt meg egy pasi miatt. De hát ha fontosabb volt, akkor nincs mit tenni el kell engedni őt. :) Na de nem akarok elkalandozni, a lényeg az, hogy aki fontos az megmarad, a barát az valami olyan felsőbbrendű lény az életünkben amit mi választunk, és nekünk is épp úgy tenni kell azért, hogy klassz legyen és működőképes, mint ahogyan a másik félnek is. Ez így fair! Családot ugye nem választhat az ember, munka/osztálytársakat sem, de a barátokat simán! Persze ez nem jelenti azt, hogy a családban vagy a munka/osztálytársak légkörében ne lehetne arra törekedni, hogy a kapcsolat a legjobb legyen, kis szerencsével talán innen kerülhetnek ki az igaz barátok, lelki társak miegymások. Nem egy hátrány jóban lenni a közvetlen környezetünkkel. És a harmadik „örömforrás” a mozgás. Amit nem hittem, hogy egyszer így megélek, de komolyan. Feltölt, kikapcsol, egészséges, meg sok-sok közhely amit mindenki elmond, de aki nem tapasztalja meg sosem fogja elhinni. És ez egy tipikusan olyan dolog, ami addig tűnik szarnak míg kívülről nézi az ember, de mikor ráveszi magát hogy igenis én csinálni akarom, akkor megérzi azt, hogy milyen klassz dolog is valójában.
Nahm egész kerek kis filozofálgatás alakult ki, teljesen spontán. Az ilyet szeretem, mikor csak leülök, és engedem, hogy az ujjaim öntudatra ébredjenek, és az agyamtól függetlenül írni kezdjenek. Ha valami nagy badarságot akarnék képernyőre vetni az agyam úgyis beriasztana hogy hoppá ez mekkora gyíkság akar itt lenni. De amíg ilyen problémáim nincsenek én kitartóan gyártom a blogokat és untatom az olvasókat a sekélyes kis civódásaimmal.
Mára tényleg ennyi: BéKe!
