WBPG

  Tegnap este jól megfogtam. Hajnalig el sem engedtem, míg aztán álomba sírtam magam. Hát nagy gratuláció jár nekem, elmondhatom, hogy hónapok - vagy inkább évek?! - óta tartó nagy küzdelmemben a súlyommal, megint jól alul maradtam, tegnap este negatív csúcson zártam a napot... Persze kár volt ráállni este, fürdés után a mérlegre, de biztos oka volt, hogy így történjen. Ha más nem az, hogy nagyon elszégyelljem magam... Valami olyat mutatott, amit eddig még soha... Remélem, többet nem is kell látnom, mert így aztán soha a büdös életbe nem lesz kettő az a számjegy baccameg... Nagyon el vagyok keseredve, de tudom, hogy minél előbb fel kell kelnem és tovább menni az úton. Csak most éppen az Y-kereszteződésben vagyok és fogalmam sincs, hogy merre tartsak. Tervek vannak, kondibérlet és G is letette a nagyesküt, hogy hiába esik nehezére, mégiscsak rám fog szólni, ha netán talán este 10-kor kitalálnám, hogy együnk pattogatott kukoricát a tévé előtt... Ez van be kell látnom, ha valaki nem rugdossa a valagam folyamatosan, akkor nagyon kegyes vagyok magamhoz és annak mindig jojó a vége. 1-2-3 kg dekánként le, majd 4-5-6 pikk-pakk fel. Az öngyilkosság leglassabb módját választottam, az már egyszer biztos... G lesz most az én Csernusom, aki megpróbál segíteni. Nem is tudom, hogy lehetnék neki elég hálás azért, hogy hajlandó egy tehénnel megjelenni az utcán és még szeret is... Tegnap azon paráztam végig, mikor jelenti be, hogy elhagy. Meg csak hajtogattam neki, hogy ennél ő sokkal szebb és csinosabb barátnőt érdemelne. Erre az volt a válasza, hogy de ő engem akar kiérdemelni... Inkább én nem érdemlem meg őt jelenleg sajna-bajna. Pedig ok rengeteg lenne, hogy miért KELL, MUSZÁJ lefogynom. Nem kedv kérdése, az egészségemmel játszom... Nem 5kg esztétikai feleslegről van szó! Hajlamos vagyok a cukorbetegségre, magas vérnyomásra - ezen a súlyom egyáltalán nem segít sőt... - ezen kívül ott van még a gyerekvállalás... 118 kilósan hogy a manóba eshetne teherbe az ember lánya?! De még 100 kilósan se... Én szeretnék majd családot, gyerekeket, házikót, boldogan élni míg meg nem halunk a rózsaszín álomvilágomban... De így?! Nem tudom mi a maszatos francnak kéne történnie ahhoz, hogy úgy tudjam véghez vinni amit eldöntök, hogy útközben ne legyenek ekkora pofára esések, mert egyelőre úgy látom többet ártok, mint használok... Nem vagyok valami kitartó úgy látszik, vannak fellángolásaim, sikerhullámaim, aztán az egyszer fent, egyszer lent törvény alapján aláhullok de jó mélyre. Most is ha belegondolok az egész helyzetbe a sírógörcs kerülget, közben meg folyamatosan az jár a fejemben, hogy nekem kell tennem, muszáj összeszednem magam, elvégre helyettem senki nem élhet egészségesen... Most egyelőre ennyi, kicsit összevakarom magam aztán majd valami lesz. Olyan még úgysem volt soha, hogy ne lett volna sehogy sem...