A reggeli ugyebár! Ennek fényében próbálom én mostanság magamat rászoktatni, hogy reggelizzem, néha több, néha kevesebb sikerrel…
Az a nagy helyzet, hogy igazából nem nagyon tudom milyen az éhesen ébredni. Nem igazán fordult még elő velem, se akkor, ha nem ettem mondjuk egész nap előtte, se akkor ha csak 6 után nem ettem, se akkor ha bekajáltam késő este. Szóval így vagyok összerakva, nem nagyon igénylem a kaját, akkor sem ha hajnali 4:45-kor ébredek, akkor sem, ha 10-kor vagy délben. Szóval a kelés időpontjától függetlenül kb. dél és egy óra között szoktam megéhezni úgy igazándiból. Minden amit előtte eszem, unalom-érzelmi, vagy muszáj evés. Sőt tovább megyek, attól, ha nagy nehezen ráveszem magam egy bőséges tápláló reggelire, délután/este még ugyanúgy rám tör a nasizhatnék is. Szóval továbbra is fejvesztve keresem a megoldást a nap második felében előbújó étvágyam visszaverésére, de eddig még mindig a lakat tűnik a leghatékonyabb megoldásnak. Kérdés, hogy nem próbálnék-e szívószállal a lakat mellett folyékony cukros löttyöket bejuttatni a szervezetembe akkor meg? Mondom, én már sosem javulok meg!
Reggeli: G tegnapi lángosának maradéka, 5-6 szem szőlő és egy pohár (3 deci) winter tea (pfanneros). Hidegen ittam, nem rossz, télen melegen mondjuk jobban kijönnek az aromák, de most volt a Zielpunktban 30%-al leértékelve, mert meg volt nyomóda a doboza, meg nincs is még idénye (bááár ) mi meg megsajnáltuk, elhoztuk.
Összetételét tekintve csipkebogyó és hibiszkusz tea, meg vegyes gyümik, no és persze az elengedhetetlen méz. Szóval kalóriabomba gondolom én, már meg sem mertem nézni a dobozán, hogy egy pohárral mennyit toltam magamba. Na összességében egészségtelen buta reggeli, pipa
Tízórai: Szokás szerint nem 10 órakor 12:45 környékén egy Abonett szendvics. Erről már régebben megemlékeztem, hogy pocsék az íze és a hónapok óta dobozban álldogálástól sem lett jobb jelentem. Viszont lassan fel kell élnem a doboz tartalmát, mivel vészesen közelednek a lejárati dátumok főleg a sajtkrémet etwasok… No eddig ez minden, jaaa nem mégsem! Ittam 3-4 korty citromos Fantát is, szigorúan üvegből!
Ebéd: Természetesen lecsó volt, 1 zsemle társaságában, meg 2 pohár citromos Fanta. Az a baj, hogy nagyon szeretem ezeket a baromságokat a vizet meg nagyon nem… És sajna nem is iszom elég ásványvizet, korántsem annyit, mint szeretnék Ezen is jó lenne változtatni…
Uzsi gyanánt összeettem minden szart. Beleharaptam egy szelet almás pitébe, majd G-re ruháztam, aztán ettem pár szem szőlőt is, és úgy 4-5 győri édes duplajó is lemászott a mosogatás és egy keresztrejtvény fejtés közt. Pedig azt hittem ma már sikerül visszavenni az arcomból. Jaaaj-jajj. Elég gyengusz próbálkozások eddig… Bezzeg ha lustulni kell és nem sportolni abban kiemelkedő vagyok. Nem is csoda, hogy itt tartok ahol
Napközben míg küzdöttem azzal, hogy legyen net, kezembe akadt egy könyv, amit még G vett nekem kb. 1 éve valami Alexandrás leárazáson pár száz forintért. Szülessünk újjá 28 nap alatt. Na most ezt olvasgatom és remélem valami bele is verődik abba a h*lye fejembe belőle… Nem ártana már végre összeszednem magam, mert ez így tényleg nem állapot!
Vacsi: Még délután csináltam halkrémet közkívánatra, úgyhogy ez volt a vacsi, rozsos toast-kenyérrel. Mellé paradicsom, paprika. Volt egy 2 deci citromos Fanta megint (lassan elfogy) éééés a lépcsőn felfelé jövet elrágtam 2 darab győri édes kekszet is, csak, hogy legyen kraft feljutni, tudjátok, hogy van ez
Most pedig azon imádkozom, hogy ma már ne jöjjön rám az evészet utáni vágy!