WBPG

Szóljon akkor ez a bejegyzés, a drágalátos hímnemű egyedekről… Mert most már igazán összegyűlt, egy vaskos kis posztra való „idegbaj”.

 

A történet elő sztorija, hogy körül-belül egy hónapja, elhatároztam magam, hogy nem lenne olyan rossz most már feladni a szingli lét mindenféle szuper előnyét, valami komolyabb kapcsolat szagú megoldás érdekében. Ez mind szép és jónak ígérkezett, beregisztráltam egy ilyen netes társkereső borzalomra is. Gondoltam próba szerencse.

 

Válogassunk a gyöngyszemekből. Sok csiszolatlan gyémánt tartózkodik a netes társkereső közösség kavalkádjában. Én most így hirtelen három csoportot emelnék ki, mindegyikhez volt sajna szerencsém az elmúlt egy hónapban. Az egyik verzióval még találkoztam is… Katasztrófa volt!!!

 

1) Az extrém >> BETEG AGYÚ magyarul…

 

Szóval ez a fajta pasi az, aki valamilyen különlegességgel hívja fel magára a gyanútlan csaj figyelmét. Akik lazább gondolkodásúak, meg kicsit vagányabbak, azok rögtön rá is harapnak a csalira. Ez lennék én. Na két csodálatos személyt is sikerült ebből a remek csoportból kifogni, kezdem a lightosabbal. Srác felvesz msn-re, beszélgetünk kicsit, a szokásos köröket lefutjuk, ki hol lakik, mivel foglalkozik, hány éves bla-bla-bla… Aztán az első furcsa pont, mikor rákérdez spontán mindenféle témába vágást mellőzve, hogy milyen hosszúak a körmeim. Talán naiv vagyok, itt már sejtenem kellett volna, hogy ez nem egy szokványos első beszélgetős kérdés, de gondoltam sebaj. Azért megosztottam vele a körömméreteimet, hadd legyen egy szép estéje, majd próbáltam értelmes beszédbe elegyedni vele. Kár volt, nem ment. Lényegében a karmolászáson és a mindenféle köröm formákon meg méreteken kívül más témája nem volt, íg gyorsan elköszöntem és inkább lefeküdtem aludni. El is telt pár hét, mire újból rám kattintott ez a jómadár… Akkor is jött, hogy megvannak-e még a körmeim. Megkértem szépen, hogy ne kezdjük el megint, válasz nulla hát tiltottam töröltem. Köszönjünk Emese!

*

B kategóriás aberráltunk külföldinek adja ki magát, de meglepően jól tisztában van a magyar szlenggel, deka hiba nélkül ír magyarul, nagyon hízelgő ahhoz képest, hogy állítólag mindössze hat éve kis hazánk dolgozója, mint piercinges. Pár hétig elkerültük egymást msn-en, nem sokat sikerült beszélgetni, mert vagy ő dolgozot, vagy én, esténként meg nem ücsörögtem a gép előtt sosem olyankor, mikor ő is. Pár felületes beszélgetés során átbeszéltük A-tól Z-ig az összes piercingem helyét, meg tetoválásom mintáját méretét, helyét, színét, szagát, mindent. Kiderült, hogy neki pont ugyanott vannak piercingjei, ahol nekem. Na most ezzel csak az a tré, hogy nekem a 3-ból az egyik elég „lányos” by the way… Monroe ajakpiercing effektíve, szóval a szépségpötty helyén egy kis rózsaszín kő. Nem nagyon tudtam elképzelni egy pasi szájában ez, hogy festhet, így kíváncsian vártam, mikor küld magáról képet. Nos kép az nem volt, helyette próbálkozott egyszer a munkahelyről webcammal, amiben semmit nem láttam, csak őrült nagy sötétséget meg dohányfüst-felhőt. Na, de eljött egyszer annak is az estéje, hogy sikerült vgre egyszerre fent lennünk, hát jött is az ötlet rögtön, hogy akkor mostmár megpróbálhatnánk ezt a camos dolgot. Szokásos sötétség, bár egy fokkal jobb, mint a munkahelyi próbálkozás. Következő kép tárul elém: kb váll alá érő hosszú szőkés haj amiről sikít, hogy paróka… Oláh nagy RÓZSASZÍN!!! kő a képében, sminktetoválás, és öt méteres műkörmök. Egy pasiról beszélünk… Mellé vékony cigit szívva katasztrofálisan csúnya arcbőr és úristen. Rögtön a bárányok hallgatnak jutott eszembe, mikor a csávó sminkeli magát a tükör előtt… Bzzz, FÚÚÚJJ!!! Lényegében közölte, hogy ő nem meleg, csak extrém az ízlése. Aha köszi a beszélgetést, jó éjt szép álmokat. Sokkot kaptam, lejöttem mindenről, gyorsan a „szokásos” sorsra jutott. Tiltás, törlés.

 

2) A nagyon megnyerő, DE…

 

… kiderül róla, hogy valójában van barátnője. Ez is cuki story, innen is sikerült két fiút is beválasztani. Jöjjön itt is a rövidebbik történet elsőnek. Emberünk felvesz msn-re ugyanúgy, elkezdünk cseverészni, de Katus már nagyon fifikás okulva a másik esetből, kb. 10. kérdésre mikor kiderül, hogy nincs fent iWiW-en csak kamu reggel, és képet sem tud küldeni csak ez van neki kicsibe, amin alig látszik valami értelmes, rákérdeztem ugyebár, hogy mióta nincsen barátnője, ha egyáltalán nincs. Cseles vagyok mi?! Persze volt neki… Mint kiderült, ő unatkozik a munkahelyén is ilyenkor ismerkedik. Jött az ész osztás részemről, hogy lényegében mekkora egy szar alak, ami engem nem zavar, zavarja őt, h megcsalja a nőjét stb… Némi próbálom menteni a menthetőt vergődés után kiderült, hogy normális vagyok nagyon ami a chatesek közt nagy szó, és, hogy jó lenne velem azért dumálni. Kőszívű voltam, mondtam neki, hogy köszönöm, barátom van elég… Erre jött a duma, hogy ő amúgy is csak beszélgetni akart – persze azért mondta h képet általában telefonbeszélgetés után küld, közvetlen tali előtt, esetleg cam még beleéfr – szeretem, mikor teljesen hülyének néznek. Köszönöm nektek srácok igazán!!!

 

A másik delikvenst szinte szóra sem érdemes méltatni, de ő volt a kicsit drágább tanulópénzt. Kb már 2 hete ment az msn-ezés ezerrel, tök szimpi volt, volt valami megkapó abban a flegma leszarom stílusában. Hiába na, mindig csak a rosszfiúk… Ejj-ejj!!! Szóval már-már ott tartottunk, hogy találkozás lesz a vége, másnapra le is zsíroztuk a dolgot, mire egy véletlen női megérzés azt sugallta, valami nem stimmel ezzel a fiúval. Csak kiderült a végén, hogy női hatodik érzékem nem csalt, vaj volt a füle mögött, történetesen, hogy valójában in a riléjsönsip van a srác, csak hát nem mennek túl jól a dolgok és nem tudja, hogy akarja-e folytatni. Itt jöttem volna én a képbe, mert ugye, ha talizunk és minden ok, akkor mehetett volna A-ból B-be rögtön. Persze nyilván nem hosszútávra tervezett volna velem, erre tett utalásokat is. Én meg jól bemagyaráztam magamnak, hogy de az nem úgy van. De úgy volt szar szemét szar alak volt ez is…

 

3) A totális lúzer

 

Ó igen, az egyik kedvencem. Az ember ránéz, átlagos semmi extra, vannak jó beszólásai, kedves is, jól nevelt is, nem érti, hogy mi lehet a baj vele. Msn, telefonhívások, camozás, röhögcsélés. Akkor legyen tali. Jó, hát belefér adjunk esélyt persze! 10percet késtem, ahogy azt „illik”, ácsorgok nézelődök, jön felém az emberünk. (szökőkútnál volt megbeszélve, hogy ütközünk, aztán ő pont a másik oldalán volt az ojjektumnak) Első benyomás: Ezen a fiún ugyanaz a póló van, mint amiben két nappal ezelőtt este láttam camozáskor? Remek… Puszi – puszi, bocsi a késésért, meleg van bla-bla és az első mosolynál leforrázva dugámba dőltem és mellé zuhantam. Emberünknek diszkréten rohadtak elöl a fogai. Arra már ki sem szeretnék térni, hogy a nyakán meg a füle tövében valami fehér lebernyegek libegtek, az öklendezés fog el a puszta gondolatától is a dolognak. Próbáltam túltenni magam az első sokkhatáson, hogy ne tőrjek ki sikítófrászban, nagyjából sikerült is minden mással elfoglalnom magam. Alapvetően a kommunikáció működött még párszor nevettem is, de összességében véve kétségbeesetten pillantgattam az órámra… 2 percenként kábé!? (este barátokkal mozi volt megbeszélve és nagyon nem akart telni az idő). Na amíg ő a mosdóban volt állítása szerint, mert „pipilnie kellett” óó édes istenem miért nem lehet csak azt mondani egyszerűen, hogy ki kell mennem a mosdóba?! Illúzióromboló jó eget már… Szóval amíg ő ott volt, gyors telefonhívás a barátnőnek, hogy HELP! Összességében büszke vagyok magamra, mert elég jól bírtam a dolgot és igyekeztem nem nagyon megbántani azzal, hogy, mikor ő elmondta, hogy érzi a szikrát és lehetne köztünk több, akkor én mondtam, hogy nálam ez nincs így nagyon nincs… Összességében véve, emberileg nem volt vele baj, mert tényleg beszélgetni lehet vele, udvarias volt, minden ok leszámítva, hogy attól is idegbajt kapott, hogy mások leőtt kell ennie… A south park idegbajos Tweak nevű figurája jutott eszembe, annyi vt a különbség, h a srácnak nem voltak idegrángásai, mint a rajzfilmhősnek. Bár ki tudja, kehet csak nem vettem észre. Stresszelő bajnokunk egy felejthetetlen randi emlékét hagyta bennem… Csak sajnos negatív értelemben. Az emberi igénytelenséget nehezen viselem én a nagy fogápolás mániás, aki a fogkeféje nélkül sehova. Szerintetek mennyire kaptam sokkot?!?!?!

 

Egy szusszra ennyit a pasigyalázásból, várom a felháborodott pasikommenteket, hogy mekora egy szemét vagyok, meg, hogy ilyen nőből is van. Amit persze nem is vitatok. Jöhet a sav!

 

(A következő bejegyzés viszont a bókolás helye lesz, mert ugyan én sem hittem, de tényleg léteznek még normális pasik)

 

BéKe!!!

Lassan átcsapok már ilyen gasztroblogba, de gondoltam megosztom a nagyérdeművel, hogy ma megcsináltam életem első fasírtját is :D Jó tudom, nem nagy szám, meg nem is egy bonyolult kaja, de hát na a csecsemőnek is minden vicc új. Szóval íme a "mű":

 

 

Ehető lett! :P

Kezdek nagyon belejönni ebbe a háziasszonykodásba :D Lassan kiderül, hogy tudok főzni nem is olyan rémesen. Na jó eddig is kotyvasztottam, mikor anyu távol volt a féltve őrzött konyhájától :P A mai menü, tejszínes csirke volt és olyan szinten jól laktunk, hogy nagyon. Tegnapról maradt még apu féle zöldségleves is, úgyhogy frankón megvolt ismét a kétfogásos ebéd. Desszert már úgysem ment volna le. :D

 

Nahm, szal itt a remekmű:

 

Puszkány!

Ha szeretünk valakit, elgyengülünk. Kiszolgáltatottak leszünk. Megalázhatóak. Gyakran vesztesek is. Egy szerelemben mindig az veszít többet, aki jobban szeret. A közönyös, akinek egy kapcsolat nem "vérre megy", erősebbnek tűnik... Azért is félünk szeretni, mert odaadóvá válunk, kiszolgáltatottá. Mondjuk ki: gyengévé... És, mivel a szerelem ritkán izzik mindkettőnkben egyenlő hőfokon, mindig annak a nehezebb, aki jobban szeret. Még akkor is, ha intenzívebb boldogságot él át, mint a másik. Mert utána ő lesz a boldogtalanabb.

Müller Péter

Nem haltam meg, csak eltűntem az éterben… Sejtem, mennyire hiányoztam!?

 

Szóval a legutóbbi jelentkezésem óta megint eltelt egy hangyányi idő, úgy kábé majdnem négy hónap… Elfoglalt vagyok baromira. Menetközben meglettek a vizsgáim, 4,7 lett az átlagom, ami szerintem tök királyság.

 

Letudtam a kötelező szakmai gyakorlatot is, nagyjából akkor kezdtem el hanyagolni a blogomat, amikor gyakornokként elkezdtem a murit az RTL-nél. Igen, most mindenki húú meg haa meg az igen. Szóval jahm, a www.rtlbulvar.hu oldal erotika rovatába irkafirkászok cikkeket, meg vagdosok hozzá képeket meg keresgélek témákat, angol nyelvű cikkeket stb… Szóval, csinálok minden szépet és jót, ami az online szerkesztéshez tartozik. Nagyon élvezem, klassz a meló a „főni” is nagyon okés. Ha fizetnének is érte, eskü álmaim melója lenne. Na, hát akkor itt jön a DE…

 

Jahm hát igen a boltban nem adnak kenyeret szorgalomért. Meg a buszsofőr bácsi sem visz el reggel az RTL-be a két szép szemem miatt. Szal mostanság nagy munkakeresőben vagyok… Mostanság?!  Hónapok óta tulajdonképpen. Odáig már jutottam, hogy a dunaharaszti tescoból visszaírtak, hogy köszönik az érdeklődést, majd ha kellek, értesítenek. Igazándiból tök jó, mert máshonnan még ennyi sem volt a reakció…

 

Na, mi az amit még tudni kell az elmúlt X hónapról? Jaaa igen! Anyu kiment Angliába. 2 hónapig babyszipirtyóskodni fog, reméljük beválik. Jó kalandosra sikerált az érkezés, de az a lényeg, hogy most már jól van, és minden oké.

 

Mi is jól vagyunk itthon, megy a főzöcske, meg a háziasszonyság kibontakozása. Mármint az csak nálam, apunál nem. Volt már tészta, süti sütés, paprikás csirke, meg amit az ember csak el tud képzelni. Szóval elfogyni nem fogunk az már egyszer tuti.

 

Ezt én műveltem :D

 

Ezt pedig apu gyártotta.

 

Van az almás pitéről is ám kép, de az csak a kinti gépen van meg. És most lusta vagyok megmókolni, úgyhogy elég, ha elhiszitek, hogy az is nagyon finire sikeredett!

 

Huhh annyi mindenről akartam írni, hogy totál káosz van a fejemben szokás szerint. Már így is ilyen jóóó nagy egyvelegre sikerült ez a post, úgyhogy tovább is fűzöm, aztán majd mindenki mazsolázgat magának.

 

Szóval tegnap Copy Con koncin voltam ZP-ben (igen már megint). Nagyon klassz volt, kétezer fok volt és ötbillióan voltunk… Levegő ohne és izzadtunk, mint a lovak. De még így is azt mondom totálisan megérte. Imádom és kész nincs is ezen mit tovább fűzni, biztos nem én vagyok az egyetlen „bitch” a sorban :D (Ez asszem némi magyarázatra szorul azoknak, akik netántalán nem fújnák kívülről az összes Copy szám szövegét:P) Szóval az egyik SZAR számának a refrénjében található egy ilyen kis szösszenet, hogy „szaaar tini bícsek buknak rám, még szaaar, de majdcsak megszokom”. Kár, hogy én már a „teen” éveimen túl vagyok :P Mellesleg most is éppen Copyt hallgatok, milyen meglepő ^^

 

Hazafelé jövet a héven érdekes jelenségre lettem figyelmes. Szánalmas volt lényegében… De hát ezt eddig is tudtuk, hogy a pasik képesek sok dolgot lenyelni a „hüpiktől”… Szóval szitu adott 30-as jólszituált srác, huszonéves szőke csajjal. Leültek velem szembe a héven. Beszélgetés a következő: xyz milyen egy köcsög, hogy nem hívta meg őket az esküvőjére – srác mentegetőzik, hogy de hát ez szűk családi körben volt – csajnak persze rögtön van reakció „ja 150-en voltak tuti, szűk családi kör mi?” aztán előállt a frappáns megoldással „jó, akkor majd mi sem hívjuk meg a mi esküvőnkre!!!” Hadd ne mondjam, hogy a faszinak enyhe rémület ült ki az amúgy igencsak jóképű arcára… Aztán jött a témaváltás. Srác valami haverozós beülős sörözgetős összeröfin lehetett, mire a csaj nekiállt kihallgatni. Hány sört ittál? Négyet? Az sok! Miért ittál annyit? Akkor azért ilyen fátyolos a tekinteted! De ugye nem cigiztél? Így görbülj meg? Tuti? Nahh hiszek neked… ügyi vagy, akkor nem is olyan sok az a 4 sör. De egy slukkot se? Tuti? Jólvan szeretlek… ÚRISTEN EMBER MENEKÜLJ!!! Aztán elkezdte kifejteni a csaj, hogy neki bizony elege van a mögötte, neki háttal ülő srácból, mert folyton lökdösi az ülését ahogy hátradől és miért nem bír nyugton maradni és ő bizony mindjárt fejbe fogja b*szni… Na mondjuk ezt még megnéztem volna eskü, de SAJNOS le kellett szállnom, hogy aztán rohanjak a buszhoz. Jelentem elértem!

 

De csak, hogy izgis legyen az életem, hazaérve bedöglöttem a gép elé 1,5 liter hideg tea társaságában ami kb 10 perc alatt fogyott el. Kicsit voltam csak szomjas :P szóval nagyban kockultam, amikor is felvett egy srác msn-re. Ezzel még nincs is baj beszédbe elegyedtünk. Bár nekem kissé idegen volt, hogy msn-en jött elő a kb. 15 éves koromban még „pályának” számító honnan korod című agyrém. Na mindegy jó volt a kedvem pörögtem is még a koncert kihatásaitól, próbáltam partner lenni a beszélgetésben. 5 egész per után már kb el is jutottunk oda, hogy a srác kezdett célozgatni mindenféle szexuális jellegű dologra. Bár nem voltam rá kíváncsi megtudhattam, hogy nagy a farka. HURRÁ! De komolyan… Na aztán oltásba lendültem szépen kezdtem leépíteni, persze még én voltam a szemét, mert nem is tetszik nekem meg milyen „jófej” vagyok, hogy leoltom :D aztán azzal zártuk le a beszélgetést, hogy én nem gonosz vagyok, csak őszinte. További jó keresgélést kívántam neki aztán offoltam a listámról. Az ilyenekhez se türelmem se semmi. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Agyilag egy papucsállatka szintjén van mindegyik és azt hiszi majd minden nő a karjaiba omlik rögtön. Félek, velem van a baj és a csajoknak tényleg ez kell? Lehet nyitok egy alkategóriát majd a pasikkal való szerencsétlenkedéseimnek. Lassan már egy „szakítóblognyi” összejönne a sok szánalmas f*szból… L

 

Nahh visszatérésnek ennyi asszem elég lesz, aztán megpróbálok most már kicsit gyakrabban kreatívkodni.

 

BéKe!

Tudod, segíts magadon és az Isten is megsegít. Legalábbis ilyesféle közhelyekkel szokás kiszúrni a jó (?) nép szemét.

 Hogy miért írom ezt? Mert baromira témába vág. A tarhálókról szeretnék most megemlékezni ebben a rövidke kis bejegyzésben.

 Gondolom, az mindenkinek megvan, mikor rohansz a dolgodra, vagyis csak rohannál, és akkor egy aluljáró közepén eléd vág a koszos, fogatlan csöves, hogy a jó Isten áldjon meg, és hogy csak egy pár forintot. Némelyik még azt is elmondja, hogy ő bevallja, piára kell neki, mert ebben a nagy hidegben úgy fázik… Én speciel az agyamat eldobom az ilyentől, eleve miért kéne már nekem finanszírozni az ő alkeszkodását? Másrészt meg miért nem lehet megérteni, hogy takarodjon már az intim szférámból a borszagú leheletével, meg a rothadó maradék két fogával. Most komolyan lehet szemétnek tartani, mert nem szánom meg, vagy, mert ítélkezem itt fölötte, holott nem vagyok én a mindenható… na de könyörgöm milyen dolog ez? Hogy jön ő ahhoz egyáltalán, hogy feltart, és amúgy is?! Én sem megyek oda találomra emberekhez az utcán, hogy Te figyu már, az Isten téged majd biztosan megáld, ha adsz nekem pár forintot, mert épp egy új plazma tv-re gyűjtök és még hiányzik úgy 200.000 Ft hozzá. SZÖRNYŰ!!!

 A másik nagy kedvenc, aki felhasznál mindenféle segéd”eszközöket” mint pl. állat, gyerek, mankó, amit akarsz. Gyerekkel tarhálni, és ezzel kiváltani más emberek sajnálatát? Nagyon kemény.

 Őszintén remélem, hogy soha nem fog úgy alakulni az életem, hogy csak egy kicsit is megközelítsem ezt az állapotot. Valószínűleg, ha ilyen lenne, inkább felkötném magam egy fára, mintsem tarhálnék alkoholra, drogra és egyéb értelmes dologra. Érdekes miért nem kéreget Petőfi kötetre? Vagy megy el egy ilyen szállóra ahol, megfürdik, kicsit rendbe szedi magát, csak addig, míg elmegy munkát keresni? Jó persze tudom, sajnos ez nem ilyen egyszerű, főleg nem itt nálunk, meg jelen körülmények közt, - gazdasági világválság van emberek, fogjuk rá ezt is arra - de azt nem tudom elfogadni, hogy nincs más választás. Nincs lehetetlen, csak tehetetlen.

 Erről a témáról most csak így hirtelen ennyit, lehetne tovább feszegetni, meg lenne még mondandóm is, csak elszállt jelenleg az ihlet, meg a kedv.

 

Írói válság J

 Szombaton történt az eset, hogy éppen a törzshelyünk - Orgia Sexpresso :D - felé tartottam nagy hévvel (mármint nem a Helyi Érdekű Vasúttal :P), amikor is sikerült jól megbámulnom egy srácot aki a kutyáját sétáltatta. Ezen nem is lett volna különösképpen semmi bámulni való, viszont annál inkább volt számomra vicces, hogy egy fiatal egészen jóképű srác milyen úton módon vetemedhet arra, hogy egy zsebcirkáló kutyát sétáltasson, aki rózsaszín kabátba van öltöztetve. Mármint a kutya, nem a srác. :D Szóval nem tagadom tényleg megnéztem magamnak, és fel is állítottam a két lehetőséget EGY: a srác meleg KETTŐ: a csaja kizavarta kutyát sétáltatni --> a srác papucs. :D Éppen nagyban morfondíroztam ezen, mikor a forma rámköszönt, hogy szia! Hirtelen végigfutott az agyamon, hogy talán egy ismerősömet sikerült buzinak néznem az imént? :P Vissza is válaszoltam, hogy heló majd mint aki jól végezte dolgát tovább haladtam... Volna :D Csakhogy a srác utánam szólt, és ráadásul nem is magyarul, hanem angolul. Valahogy itt már nagyon nem tudtam követni a cselekményt, hogy az előbb érthetően, tisztán kimondja, hogy szia, majd most meg angolul karattyol nekem. Na mindegy végülis beszédbe elegyedtünk, az már nem volt kérdéses, hogy életemben nem láttam még ezt a csávót, és ő bizony frankón leszólított most itt engem kutyasétáltatás közben.

 Sok hasznos infót megtudtunk egymásról, róla például azt, hogy az anyukája olasz (bevallom ezzel belopta magát a szívembe:P) az apja meg koszovói és, hogy a barátnőjével élt itt, de 3 hónapja nincsenek már együtt, viszont a kutyát imádja, úgyhogy az nála maradt. Ja voltam olyan poénos, hogy megkérdeztem, hogy a kutya milyen nyelven BESZÉL. Kihangsúlyozva a beszél részét a mondatnak. Nem is tudom ezt miért írtam le, talán csak azért, hogy mindenki átérezze mennyire nagyon poénos jány vagyok én. :D

 Na, de vissza a sztorihoz, szóval jót beszélgettem a sráccal, akinek szerencsésen elfelejtettem a nevét... (TISZTA GÁZ VAGYOK!!!) Majd búcsúzóul megadtam neki az msn címemet.

...

 Vagyis csak szerettem volna, mert mint tegnap feleszméltem sikeresen msn.com helyett hotmail.com-ot adtam meg neki. :( Most tutira azt hiszi, hogy egy paraszt vagyok, aki így akarta lerázni, hogy rossz címet adott meg neki. Pedig ez nem igaz...

 Ezek után most már bárki meg meri kérdőjelezni, hogy szerencsétlen vagyok-e?

Tisztára mint valami kampány szöveg! Na de ha elmesélem a hatalmas sztorit, hogy mi volt velem kedden, akkor senki nem fogja többé megkérdőjelezni miért mondom azt amit.

Ez a nap is úgy indult ahogy a többi :D Közhely Nr.1. Csak éppen teljesen idiótán végződött, és az egész egy rakás szerencsétlenség volt.

Igyekszem rövidre fogni, és nem oldalakat ömlengeni a Katus féle bénázásról, amit már levédetni készülök, hiszen lassan szállóige. TM lesz kész passz! :P

Szóval szép napos - de sajna szeles - nap volt, elindultam iskolába, ahogy azt a RENDES kislányok teszi. (Tehát akik nem olyanok mint én :D) Mivel még baromira időben voltam a buszig, beugrottam az OTP-be pénzt felvenni, mert bérletet kellett vennem. Ezzel nem is volt semmi para, nem volt előttem senki, szóval megközelítőleg 3 percet vett igénybe az egész tranzakció ajtónyitással együtt. Igen ááám, amikor is megesett az eset, hogy a kapucnim a kabátomról leesett. (rímelt azt vágtátok nem?:P) Tehát táska földre ledob, nekiáll kapucnit szerelni gőzerővel. Közben az emberek mászkáltak fel-alá és mosolyogva konstatálták, mit össze küzdök azzal a nyomorult zipzárral. :D Ha ez nem lett volna elég közben csörgött a telefonom is, szépen megkértem az illetőt ugyan hívjon már vissza 2 perc múlva, mert éppen az OTP közepén harcolok egy kabáttal. Végül is győztem, a kapucni a helyére került és elindultam gőzerővel a busz felé. 38-kor léptem ki az OTP ajtaján, és 45-re volt kiírva a netes menetrend szerint a busz. Simán odaértem volna, DE! 42-kor két busz úgy száguldott el az orrom előtt, hogy csak úgy füstölt. Közben a telefont is lebonyolítottam szapora léptek közt... A busz viszont elzúzott mint a szél. Ott álltam a megállóban mint az a bizonyos f*sz a lakodalomban, ránéztem a menetrendre, ahol 45-ös buszról szó sem volt, csak 42-esről. De abból kettő is... REMEK! Gondoltam ne veszítsek sok időt, elindultam a hév felé, út közben telefonos segítség hév menetrend ügyben, kiderült, csak fél óra múlva van hév, és azzal sehogy nem érek be hatra. Na mindegy gondoltam, ha már mozgásban vagyok lesétálok két buszmegállót addig is telik az idő, és majd ott meglesem mikor van a következő busz. Így is lett, odaértem lesem a menetrendet, 16:58volt már ekkor, látom a következő busz 17:22... Igen én meg 6-ra megyek suliba.Ha megtanulok teleportálni talán összehozható, amúgy esélytelen. Gyors krízis-stratégia kidolgozás. Hívom barátnémat, hogy SOS help kéne, Csepelig be tud-e dobni. Be tudott!!! Azóta is örök hálám üldözi, és ő meg maximum reménykedhet, hogy nem éri utol. :D De ha nagy leszek meghálálom! ;) Növök még 10 centit például. :)

Szóval Csepelen járunk minden szuper, a peron végénél tartok, mikor fél füllel hallom, hogy "vonat indul a második vágányon a beszállást kérem fejezzék be" Miii?!??!Katus elkezd sprintelni gőzerővel, hál' Istennek jó fej volt a sofőr, mert látta hogy rohanok, mint egy félőrült, és megvárt. Huhh 17:35 a HÉV-en vagyok minden szuper!

A nagy rohanásban azonban tökre megfeledkeztem arról az apró kis mozzanatról, hogy nekem baromira bérletet kellett volna vennem. :D Igen kedves BKV végigutaztam fél Pestet mire leesett, hogy upsz. :P Sorry vagyok! Na ezt orvosolandó Ferenc körútnál a metróba menetel előtt vettem egy bérletet pikk-pakk megvolt, lerohanás a mozgólépcsőn, orrom előtt el a metró, iszkolás az első kocsihoz, fel a metróra le a metróról rohanás a mozgólépcsőn felfelé. Csodák csodája 18:00 BELÉPTEM AZ ISKOLA KAPUJÁN! Nnnaahh, ezt tessék utánam csinálni.

Ha valaki kis naívan azt hinné itt értek véget a megpróbáltatásaim, annak elmondom hogy NEEEEM! :) Ugyanis beértem a terembe nagy lihegések közepette kényelembe helyezkedtem, majd jött a tavaszi zsongás. Mindenki csicsergett, teljesen korrekt volt, aztán eltelt 10perc tanár sehol. Eltelt megint 10 perc, tanár még mindig sehol. Na ekkor páran felmentek a TO-ra érdeklődni, hogy ugyan mi a szösz van már ilyenkor ? Az igazgatónő pedig sűrű bocsánatkérések és sajnálata kifejezése közepette közölte, hogy a tanárnő elfelejtette, hogy órája lesz velünk, de semmi gond, majd a következő órán leadja az elmaradt anyagot is.
Azt kösziiii!!! Szóval akkor ha jól értelmezzük - már pedig miért ne tennénk - megvalósult az, hogy mindenféle viszontagságokat átélve eljutottam az iskolába nem kis áron :D és mindezek tetejében nem elég, hogy elmaradt az óra, még vár a következő alkalommal egy eszeveszett rohanás is bennünket, amikor majd egy alkalom alatt kell két alkalom anyagát bepótolni. Hurrá! Most komolyan! :D

Ugye senki nem lepődik meg azon ha azt mondom, hazafelé végig röhögtem, mosolyogtam. Mikor melyik mozzanat jutott eszembe a napomból. :D Lényegében teljesen idiótának néztek a buszon, hogy 2 perces periódusokban elmosolyodtam látszólag mindenféle ok nélkül. Azonban ha elmeséltem volna bárkinek, min mentem keresztül aznap, szerintem fele busz felkötötte volna magát a nagy teher súlya alatt másik fele pedig a hasát fogva fetrengett volna a röhögéstől.

 

Mindezek fényében, azt gondolom, most már nem szorul magyarázatra, miért is hiszem úgy, hogy ha valakinek túl unalmas az élete, akkor engem kéne segítségül hívnia.

Előszeretettel állítok meg villamosokat, metrókat, kések le rendszeresen buszokat, és egyéb ilyen nyalánkságok.

 

Call me! ;)

Jól van, hát legyen! Akkor közkívánatra blogot írok, úgyis gyűlt már téma rengeteg csak nem volt meg a kedv.

Igaz, most sem a kedv vezérel, sokkal inkább a düh, mert igenis, akkor tudja meg mindenki, aki olvassa ezt a tetves blogot, hogy milyen JÓ FEJ anyám van nekem…

Elő sztori csupán annyi, hogy tegnap kezdtem érezni, hogy valami nincs rendben, egész nap csavarta valami az orrom, sokat tüsszögtem folyt az orrom. Éjszakára meg lett az eredmény, nem tudtam rendesen aludni, reggel hatig vergődtem, mivel gyakorlatilag mindig azon az oldalamon nem kaptam levegőt, ahová fordultam. Remek éjszakám következményeképp elhiheti bárki, hogy ma 11 körül nem fitten és vidáman pattantam ki az ágyból, főleg mivel olyan fejfájásom volt – és van azóta is – hogy szinte még az is fáj, hogy nézzek valamerre.

Na, akkor itt sürgősen kitérnék a holnapi ZH-ra, amit jogból írok, és még nem sikerült érdemben készülni rá. Gondoltam két nap elég, csak én hülye nyomorék tényleg dögöljek meg, hogy eszembe sem jutott, hogy vasárnap nem fogok tudni, tanulni a fáradtságtól! Mert ugyan belekezdtem elsőre elaludtam rajta, másodjára fel sem fogtam, amit olvasok… és akkor csak hab volt a tortán a mai szuper állapotom, napközben dvd-t néztem, próbáltam ráhangolódni a dolgokra, utána elkezdett felfelé menni a lázam és én tetves kis rohadék voltam olyan felelőtlen kis szemétláda, hogy elaludtam a nagy hidegrázások közepette. Ekkor már 38 fokos lázam volt, persze ez nem fontos, miért is lenne az? Gyógyszert kellett volna bevennem igen, de arra sem éreztem erőt, hogy megmozduljak az ágyban ezért megpróbáltam kikiabálni anyunak, aki harmadjára meg is hallotta majd egy MIVAN?! Válasz után semmi mozgás kíséretében én elaludtam a nagy várakozásban. Na, hát ilyen egy jó anya! Indok arra, hogy miért is nem segít? Van és pofon egyszerű. Én legyek erős, ne hagyjam el magam! Mire én: „Te is itt vergődtél napokig!” ez után jött a szokásos mártír duma és önmaga szenté avatása, mi szerint: „Engem sem szolgál ki senki, ha beteg vagyok, még egy pohár vizet sem kérhetek senkitől, SŐT még titeket is ellátlak betegen!” Az össze lélekjelenlétemet összeszedve sajnálom ilyenkor, miközben megemlékezem arról, hogy napokig apu főzött, meg hozta neki a gyógyszertárból a Coldrexet, és ő elő sem jött a hálóból, csak néha egérhangon szenvedni egy kicsit, meg nagy kegyesen enni.

Ezek után kérdem én milyen anya az ilyen? Ja, itt nincs ám vége a történetnek! Azt hitted mi?!

 

Szóval jött a szokásos felelőtlen vagyok duma, hogy fogom így holnap megírni a ZH-t, és, hogy én mindig mindent félvállról veszek és otthagyok. Jogos, persze végül is az első félévemet úgy zártam, hogy lett egy 4-esem, a többi 5, a második félévben ugyan becsúszott egy 2-es, de a körülményekhez képest örültem is neki, hogy legalább átmentem… Ezek után el lehet képzelni milyen egy link felelőtlen kis élősködő patkány vagyok ám!!!

 

Story van még bőven, és akkor most, már ha belekezdtem ezt folytatni is fogom, a következő blogomban majd kivesézem milyen remek a családszerkezet nálunk. Ezt akartátok, itt a kib*szott szennyes!!!

 

p.s.: A jog ZH megírására még 2 alkalmam van a holnapin kívül… csak, hogy érezzük a súlyát a dolgoknak, és bebizonyosodjon, mekkora egy SZAR SZEMÉT SZAR ALAK VAGYOK ÉN!!!

„Talán úgy gondolod, hogy egy romantikus csók nagyon jó dolog, de meg sem közelíti azt az érzést, amikor egy munkát sikerült nagyon jól befejezni. Gondold át céljaidat, és azt, hogy azok valóban boldoggá tesznek-e téged hosszú távon. Az életedben mindig lesznek célok, fontos munkák, amiért küzdened kell, éppen ezért nem veszítesz semmit, ha az életedbe beengeded a szerelmet.”

 

Azt gondolom, nagyon nem kell hozzáfűzni semmit, ehhez a mai horoszkóphoz. Hogy hiszek-e benne? Nos, talán részben igen, de például ha azt írná, úristen ne menj ki az utcára, mert a fejedre fog esni egy betontömb, akkor valószínűleg nem tulajdonítanék neki akkor jelentőséget, hogy tényleg ne menjek ki az utcára. Mellesleg az ember amúgy is hajlamos csak a jó dolgokat megfogadni, felfogni, és értelmezni egy horoszkópban. Nem?

 

Na, mindegy tulajdonképpen csak azért akartam ennek egy bejegyzést szánni, mert úgy megérintett ez a dolog. Ennek persze voltak előzményei is, olyan előzményei, amiről nem is szívesen beszélek, mert csak kimutatnák a gyengeségemet, ami létező dolog, csak én nem szeretek róla sem tudomást venni, sem megnyilvánulni erről bármilyen formában.

 

Az este megnéztem a Szerelmünk lapjai című filmet. Nagyon szép film, tényleg nagyon tetszett. Pont elkapta most a jelenlegi lélekállapotomat, aminek persze nagy zokogás lett a vége filmnézés közben, de ezt is csak zárójelben mondom, mert ugye a nagy lányok nem sírnak! (eleget…)

 

Mostanában elég sok időt töltök más emberek, emberi kapcsolatok figyelésével, és próbálom levonni a messzemenő következtetéseket az élet nagy dolgairól, és válaszokat keresni a miértekre, valamint arra a rengeteg kérdésre, ami napról napra megfogalmazódik bennem és egyre csak gyűlik, csak gyűlik. Olyan ez, mint amikor a poharat a csap alá tartom, látom, hogy be fog telni, de csak engedem, és engedem, aztán végül hatalmas erővel kispriccel a víz és rám folyik az egész. Tudtam, hogy ez fog történni, mégsem tettem semmit. Miért?

 

Valami ilyesmi történt csütörtökön is, ahol nem kevés alkohol hatására sikerült úgy megnyílnom, ahogy nem szerettem volna sosem, pláne nem ennyi ember előtt. Tudom, hogy nem kéne szégyellnem magam emiatt, és mégis az van bennem, hogy te jó isten ez velem történt meg valóban?

 

Ha megkérdezik jól vagyok-e már, akkor hazudjam-e azt, hogy igen minden rendben? Vagy fújjak menekülőt, és mondjam, hogy erről nem szeretnék beszélni? Miért nem? A barátaimnak nem? Akkor kinek igen? Olyan nehéz ez. Sokszor vagyok így, hogy ha nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Könnyebb, nem kell konkrét személyek előtt gyengének látszanom, és talán izgalmas is, hiszen sosem lehet tudni ki akad majd rá spontán az irományra.

 

Belekezdtem korábban egy nagyobb volumenű bejegyzésbe is, ami aztán mindenféle teendő hatására félbehagyódott, és úgy érzem, minden okkal történik, így nemes egyszerűséggel kitöröltem, mert azt, hiszem, mégsem kell megosztanom ország világgal az elmúlt két hetem konkrét történéseit. Nem lenne fair, sem magammal sem másokkal szemben.

 

Most így hirtelen ennyi, mert nem érzek magamban többet egyelőre. Eljutottam ismét a nullára, ahonnan már csak felfelé vezet az út, és irány a lelki feltöltődés. Hangsúlyoznám ez a post nem sirám! Én nem panaszkodom, így is jó, ahogy most van. Arra, hogy majd értékeljem amikor más lesz…

 Spontán… Kész vagyok. Cataflam az olyan, mint a drog, de tényleg.

Pozitívum = nem fáj a fogam. Igaz a fejemet sem érzem, hogy van. És ez jó! Azért nem ajánlom kipróbálásra, csak erős idegzetűeknek. Le vagyok lassulva.

Ez lesz a ’nevörending’ bejegyzés XD Kb. 10 percenként 2 szó. Rekord lesz, már érzem!

Fogfájásra visszatérve ezt olyan szépen megfogalmaztam az egyik igen kedves barátomnak, hogy most azt ide be is fogom másolni mi a szituáció.

 

So:

„megkérdeztem apukámat régen mit csináltak ha a kicsiknek jött a foga és nyomta az ínyüket. majd idősapám emígyen szólótt, hááát jányom olyankor pájinkába áztatták az kenyért, és etették a jószággal, hogy ne fájjon. és az bíz nem fájt.

nahm hát ezen okból kifolyólag nekem követnem kell a jó paraszti szokásokat, elvégre miklósi volnék vagy mi :P”

 

 

 Hajnali aranyköpés egyenesen tőlem nektek, még friss meleg és ropogós tessék csak tessék!

Mellesleg a mai napom nagyon kis kusza lesz ááám. Elmeséljem? Na sejtettem, hogy nagyon akarja mindenki ’hallani’.

 

 

 Szóval megyek iskolába alapból, mint olyan kihaló állatfaj. DE! Előtte elviszem az egyik csoporttársamnak a kis jegyzetecskéket, hogy sikeresen felkészüljön a vizsgákra, amiken én már hála az égnek túl vagyok, ellenben ő színházi elfoglaltságai miatt, arra kényszerül, hogy egy nap alatt mindenből megírja a történetet. Ez a nap pedig február 25.-e vagyon, ha minden igaz. Na szóval elviszem neki a sok-sok tanulnivalót, majd elcsattogok szépen sajtóműfajok előadásra, csak, hogy roppant nagy lexikális tudásra tehessek szert a drága tanár úr által.

Mikor már elég tág a fejem, visszamászok szépen azon színhelyre, ahol annak előtte jegyzetdealerkedést folytattam, és találkozom Lillnyával, akivel visszatérünk majd a Tetthelyre. Igaz én még nem voltam ott ez előtt sosem, de ő onnan jön majd ergo ő biz’ visszatér. 200ft a sör a hülyének is megéri ott ’alapozni’ nem de?

Ha pedig már eléggé kipihentük magunkat és kellőképpen illumináltak leszünk elkeveredni Morrisons 2-ig, akkor újra be is vetjük magunkat a pesti éjszakába, hogy megint nyomoroghassunk a megközelítőleg nyolc milliárd tizenegyezer egyetemista társaságában.

 

 

ALIG VÁROM MÁR!

 

 

 Hű! Holnap bérletet kell vennem. Ajjaj! Az nem jelent mást, minthogy szépen kell néznem apura, hogy szánjon meg pénzzel. A sulit is be kéne fizetni. :(

 

 

 Mikor lesz már végre munkám?! Rémes ez a kalap trutyi amiben ül mindenki. Aggasztó! Na mindegy erről nem akarok beszélni. Most nem. Túl kipihent vagyok, hogy politizáljak! :P

 

 

 Azt hiszem ennyi izgalom mára elég is, most hisztizett be a vírusírtóm, hogy megsérült az adatbázisfájl és kikapcsolta a tűzfalat meg minden fitty-fütty. Szóval orvosolni kellett a problémát egy alapos adatbázis frissítéssel. Most elméletileg minden zöld és happy nem sír semmiféle winfos biztonsági riasztás.

 

 

ÁMEN!

Beszarás ez komolyan. 21. század és olyan van, hogy órákra elzúz az áram az utcában? Ez annyira gyönyörű én mondom! A router meg begajdul ettől a ki-be ki-be most baszik menni a net. Szégyen szemre word-be kell írnom a blogomat. Micsoda dolog ez mi?! Ejj-ejj

 Az hiszem, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy elfáradtam. Egy részt a napok óta tartó nem alvásomtól, másrészt pedig most fejeztem be a nagy gőzerővel végzett tornát. Jól esett mondjuk, és kellemesen vagyok fáradt, meg kicsit remegnek a lábaim. Jó ez a Leg Magic amit a Jézuskától kértem és kaptam. Imádom nagyon! Igaz, nagyon kemény és a 150. összehúzáskor már guvadnak a szemeim kifelé, de mindig az lebeg a szemem előtt, hogy mégiscsak én leszek Miss Yópopsi 2009. Ha a sors is így akarja. Ha nem akkor meg felveszem a kis Így Jártam pólót és beülök egy sarokba átgondolni az életem.

 

 Ma amúgy nagyon nyűgösnek érzem magam, ilyenkor nincs is jobb, mint a mozgásba ’menekülni’. Na meg a zene. A mai napot ezekkel éltem túl nagyjából. Különben nagy vihar kavarodhatott volna egy alapos hisztiből például, amit ilyenkor nagyon könnyen tudok prezentálni, még ha alapvetően nem is jellemző rám ez a viselkedés. Úgy szeretnék már végre egy jót aludni összefüggőt, sokáig tartót, és a megfelelő időben. Mert mostanság ez úgy fest, hogy 4ig vergődök a fogfájással, aztán elalszom 3órácskára majd megint felébredek, és egész nap olyan vagyok mint egy holdkóros mosott szar… Aztán persze sokszor napközben el-el szenderedem pár órácskára, de nem valami jó ez így nekem. Helyreállhatna már a rend igazán!

Ezt az "alvást" amit lerendeztem gyááá!!!

Alapból valamikor 3 körül aludtam el, mert nekiálltam dvd-t lesni. Megnéztem a Tükrök c. igen izgalmas őőő mi ez? Horrort.

Azért egész jó volt, bár én jobban telenyomtam volna mindenféle ocsmány véres jelenettel azt hiszem. Meg néha azon kaptam magam, hogy unatkozom... Vontatott volt az a része mikor a csávó mászkált ott a sok tükör közt, és akko júj de izgis meg becsukódik az ajtó és jaj juj szarjuk össze magunkat, aztán végül már attól vagy sík ideg, hogy várod, h basszus történjék már valami!!! A film története meg néhol nekem olyan Kör feelinges volt, a nagy nyomozás meg a távoleső farmon levő öregbácsi meséje a kettyós húgáról stbstb. Na de nem lehúzni akarom, mert alapjában véve nem rossz maga a film, és ami tetszett, hogy olyan hétköznapi dolgot fogott meg, ami mindenhol ott van tényleg, az összes felületben ami tükröződik meg az átlag hatmillió négyszázezer tükör ami egy lakásban van. :) Szóval ha egy film már eléri nálam, hogy fogmosás közben csekkoljam a tükröt hátha történik valami, akkor az egy jó film. Szóval összességében így ajánlom megnézni hajnalban sötétben egyedül. Na persze csak annak aki nem az a horrorokon izgulós fajta. De a végén mikor démon-néni lesz az apácából az nagyon mosolyogtató volt számomra. És elég jól meg is csinálták a maszkját, gratula érte!

Na még majd jelentkezem, csak most bevettem minden szart a buzi fogfájásomra, és néha összeszaladnak a betűk a billentyűzeten. :D Na igen nem véletlen, hogy  kb fél 6kor keltem magamtól úgy 2-3 óra alvás után... Bölcsességfog isten áldjon, SZERETLEK!

Lábjegyzetek az élőfejben:

1) Ma a megvilágosodás napja van számomra, sok dologra rájöttem!

2) Zuhanyzás közben valószínűleg befolyt a tusfürdő az agyamba is...

3) A mitesszereltávolító tonik csíp! Ha a szemedbe fröcskölöd, nagyon csíp!!!

4) Tusoláskor, ha ihleted van, mire megtörölközöl, és gép elé jutsz, a felét elfelejted a mondandódnak, a vízsugár alatt pedig nem lehet jegyzetelni.

  Szóval ma megint éves megvilágosodásomat töltöm. Azt hiszem, megártott Csernus könyve! De tudjátok mit? Megérte. Jelentem a végére értem! És rájöttem még egy fontos dologra, hogy képernyőn olvasni nem jó. (Igen ez eddig ismert dolog volt, de most gyakorlom a kimondva tudatosítást! Nem ér beszólni.)

  Zuhanyzás után a sietős - ámde alaposságra törekvő (!) - törölközés közben rájöttem, hogy miért utálom annyira a megfázást, vagy azt mikor annyira allergiás vagyok, hogy az orrváladékom egybefolyik a számban lévővel. Értsd: taknyom-nyálam egybefolyik! - orrfújás szünet... Szóval, mivel még csak húsz éves vagyok, (igen azt a szót használtam, hogy CSAK) ezért számomra viszonylag még nem olyan ismerős az a jelenség, amikor már a cipőfűző bekötése is lihegéssel jár. Vagyis ez így ebben a formában nem teljesen igaz, mert volt olyan időszak, amikor ez kezdett jelentkezni, de az kb. 15 kilóval ezelőtt volt, egy másik énem. Tehát ilyenkor, mikor nem kapok levegőt rendesen az orromon eltöprengek mit is érezhetnek egyesek és rá kell jönnöm baromira nem irigylem őket. Persze ott a másik oldal is, hogy miért nem tesznek valamit annak érdekében, hogy jobb legyen nekik meg bla-bla, de nekem most ez nem tisztem, hogy kifejtsem. Arra pl. ott vannak a dilidokik/lélekbúvárok és mindenféle agyoniskolázott emberke.

  Na amiért ma ismét billentyűzetet ragadtam az nem más, mint, hogy kedvem támadt. Meg amúgy sem gondolom, hogy mindig kell, hogy nyomós oka legyen a blog írásnak. Végül is ez csak úgy van a magam örömére, és ha ebbe mások is betársulnak az más csak plusz tejszínhab a tortán. Persze zsírszegény! ß Majd ezt is mindjárt ecsetelem miért mondom! J Lényegében szorosan összefügg a mai zuhanyzás közbeni agymegtisztulásommal.

  Tavaly ilyenkor, vagyis pontosabban 2008. január 28.-án esett meg az eset, hogy én kitaláltam, hogy 90 napos „csodadiétába" kezdek. Ami számomra tényleg az is volt, egyrészt csoda volt, hogy képes voltam rá, másrészt csoda volt, hogy „hű, ez lehet ilyen könnyű is?" Persze buktatók voltak, sőt édes bűnözés is, de nem bántam meg egyetlen percét sem az egésznek, és vannak még a tarsolyomban olyan emberek, akikkel nem találkoztam azóta, és még mindig képes vagyok őszintén elpirulni egy-egy kedves dicséretnek, mikor kifejezik, hogy milyen jól festek. Jól is érzem magam! (Persze most épp nem, mivel beteg vagyok, és a fogam is fáj, és alapvetően kicsit magamba vagyok zuhanva, de általánosságban véve elmondhatom, hogy köszi, minden oké velem, és igyekszem felnőni a feladathoz, hogy teljes értékű életet élhessek minden téren. Ezen kívül pedig SZERETNÉM átélni a vergődésem minden egyes értékes pillanatát is, hogy aztán majd tudjak örülni annak, amikor jó.)

MÁTÓL EZ AZ ÚJ ÉLETFILOZÓFIA! LÁTÓ SZERETNÉK LENNI, SŐT MI TÖBB AKAROK LENNI, ÉS HA ENNEK AZ AKARÁSNAK IS NYÖGÉS A VÉGE, AKKOR ANNAK IS KI AKAROM ÉLVEZNI MINDEN PILLANATÁT, HOGY MEGLEGYEN MIND A KÉT OLDAL.

  Különben honnan tudnám, mikor vagyok boldog, ha nem élném meg rendesen azt, amikor boldogtalan vagyok és fordítva?

To be continued...

Van egy rossz, egy jó, egy átlagos egy mit tudom én milyen hírem, meg egy rakás mondandóm.
Szóval először is ma kaptam egy igen kedves e-mailt az Invitel kommunikációs ügynökségétől, miszerint sajnálattal olvasták a szerdai bejegyzésemet, valamit, remélik, mielőbb rendeződik a problémám. Igen, ez meg is történt Thank You for cooperation! De tényleg! Válaszoltam is, és azért meg kell vallanom most úgy kissé elégedett, vagyok ilyen téren, hiszen azért mégsem olyan süketek azok a fülek, mint ahogy első látásra tűnik.
Na, más, ma is bal lábbal keltem úgy látszik, bár szerintem egész nap tök jó kedvem volt, hazajöttem lehuppantam a gép elé és 10 perc sem telt el, már anyáztam… De most komolyan ilyenkor annyira meg tudom magam sajnálni, hogy a technika ördöge miért szórakozik velem. Nem szeretném nagyon részletezni, a lényege csupán annyi, hogy nem tudok belépni egy általam szerkesztett dolog adminfelületére… De nem is érdekel már komolyan ezt is lesz*rom!
Aztán még van egy másik nyűgöm is, de az meg nem is publikus, egyrészt mert ilyen magánéleti dolog és nem teregetném ki a világhálóra, másrészt meg, ha eszembe jut, csak megint jól felhergelem magam.
A suli átlagos volt, bár kissé nehezen követhető óravázlatot sikerült prezentálni, aminek annyira nem örültem mondjuk, de betudom annak, hogy az elmúlt napokban semminek sem tudok örülni. Tényleg hisztis vagyok azt gondolom. Sejtem is mi lehet az oka. Na mindegy most így el is ment az életkedvem is szóval mára berekesztem a blogolást. Pedig hazafelé még lelkes voltam. Na majd ha jobb lesz a kedvem kifejtem a dolgokat, mára legyen elég ennyi, nem lehet hozzám szólni és azt hiszem most vagyok az a bizonyos ”hápé”!!!

LEAVE ME ALONE!!!

Bal lábbal keltem fel… És, akkor mi van? Nekem nem lehet rossz a kedvem? Szerintem de… Sőt, nekem kifejezetten sokszor van rossz kedvem, csak mindenki meg van rajta lepődve, ha én vagyok morcos. Mert már mindenki megszokta, hogy én folyton mosolygok. Na, akkor most közlöm mindenkivel, hogy nem, én sem szoktam mindig mosolyogni, most például kifejezetten undok képet vágok. Mindenkinek a fantáziájára bízom… Mai napom annyiból állt, hogy valamikor 1 óra tájt kikászálódtam az ágyból, ennek előzménye, hogy kb. hajnali fél hatig fent kukorékoltam. Nem tudom miért nem tudtam aludni, de végül is nem is annyira fontos, a tényen nem változtat, hogy már megint frankón felborult az egész szar, ahogy van. Na, mindegy… Ebédeltem, aztán a délutánom olvasással telt. Legalább addig sem zaklat senki. Este még tornáztam, meg Leg Magic-eztem egy kicsit, csak, hogy 2009 végén indulhassak a Miss Yópopsi versenyen. Bár ez nem fog megtörténni, de nem is érdekel addig sem jár semmi nyomoron az agyam, amíg megpróbálok levonulni alfába. Kizárom a külvilágot és mindenki mehet a francba. Tényleg mindenki, olyankor csak én vagyok és PONT. (végre…) A mai napra a terv egy kitűnő forró zuhany – már amennyiben ezt a cirkó is így akarja – aztán pedig tv-n való bealvás. Már ha sikerül! Ja azt el is felejtettem, hogy a körmömet is kilakkoztam, ezt nagyon kár lett volna megemlíteni, létfontosságú mozzanata a szánalmas kis létnek! De tényleg! Úgy érzem túl ironikus vagyok, úgyhogy inkább itt most be is rekesztem a mára kitűzött írói tündöklést. Ja és utó utáni utó-utó irat, nagyon szépen kérlek, ha már elolvastad, akkor a kommentet ide gyártsd és én majd szépen reagálok! De ne msn-en gyere a véleménnyel, mert esküszöm, nem érdekel ott nem!!! Blogkommentet blogba, pofázást msn-en. Hálás köszönet!!! Üdv: ’ManemlehethozzámszólniKatus’  Makrancos Kata…

 Bal lábbal keltem fel… És, akkor mi van? Nekem nem lehet rossz a kedvem? Szerintem de… Sőt, nekem kifejezetten sokszor van rossz kedvem, csak mindenki meg van rajta lepődve, ha én vagyok morcos. Mert már mindenki megszokta, hogy én folyton mosolygok. Na, akkor most közlöm mindenkivel, hogy nem, én sem szoktam mindig mosolyogni, most például kifejezetten undok képet vágok. Mindenkinek a fantáziájára bízom…

Mai napom annyiból állt, hogy valamikor 1 óra tájt kikászálódtam az ágyból, ennek előzménye, hogy kb. hajnali fél hatig fent kukorékoltam. Nem tudom miért nem tudtam aludni, de végül is nem is annyira fontos, a tényen nem változtat, hogy már megint frankón felborult az egész szar, ahogy van. Na, mindegy…

Ebédeltem, aztán a délutánom olvasással telt. Legalább addig sem zaklat senki. Este még tornáztam, meg Leg Magic-eztem egy kicsit, csak, hogy 2009 végén indulhassak a Miss Yópopsi versenyen. Bár ez nem fog megtörténni, de nem is érdekel addig sem jár semmi nyomoron az agyam, amíg megpróbálok levonulni alfába. Kizárom a külvilágot és mindenki mehet a francba. Tényleg mindenki, olyankor csak én vagyok és PONT. (végre…)

A mai napra a terv egy kitűnő forró zuhany – már amennyiben ezt a cirkó is így akarja – aztán pedig tv-n való bealvás. Már ha sikerül! Ja azt el is felejtettem, hogy a körmömet is kilakkoztam, ezt nagyon kár lett volna megemlíteni, létfontosságú mozzanata a szánalmas kis létnek! De tényleg!

Úgy érzem túl ironikus vagyok, úgyhogy inkább itt most be is rekesztem a mára kitűzött írói tündöklést.

Ja és utó utáni utó-utó irat, nagyon szépen kérlek, ha már elolvastad, akkor a kommentet ide gyártsd és én majd szépen reagálok! De ne msn-en gyere a véleménnyel, mert esküszöm, nem érdekel ott nem!!! Blogkommentet blogba, pofázást msn-en. Hálás köszönet!!!

 

Üdv: ’ManemlehethozzámszólniKatus’  Makrancos Kata…

 Azt gondolom, hogy már-már mesébe illő ez a story, ezért sokak okulására most képernyőre is önteném piciny kis történetünket arról, miként vergődtünk egy egész héten át azért, hogy végre legyen netünk.

 Egy szép téli napon kezdődött az egész, amikor is a délelőtt folyamán szomorúan tapasztaltuk, hogy nincs netünk. Én még némi negatív szájízt is produkáltam a csalódottság mellé, ugyanis próbáltam VOLNA feltölteni, de net híján ez elég lehetetlen próbálkozás volt, csak akkor minek is hagytam bekapcsolva a gépet éjszakára?! Ja, igen, hogy fogyjon az áram biztosan azért… Na mindegy végül is naivan ilyenkor azt gondolja az ember fia/lánya, – ahogy tetszik – hogy a 24 órás rendelkezésre állás ami a szerződésben írva vagyon reális dolog és működőképes is. Bár szó mi szó addig hiba nincs is, hogy felveszik a telefont és nagyon udvariasan kapcsolgatnak össze-vissza ügyfélszolgálatról helpdeskre, onnan vissza, majd technikus kollegához, és épp csak a Szentséges Atyaúristennel nem beszél az ember, mire udvariasan megkapja a választ, hogy „a mai nap folyamán intézkednek, hibakód felvéve, köszönjük a türelmét!”

 Aztán eltelik az első nap úgy, hogy érdemben nem történik semmi. Másnap reggel újból kezdődik a hercehurca, napról-napra több az infó az üggyel kapcsolatban. Szóval már okosak vagyunk azt is tudjuk, hogy adminisztrációs hiba történt. Hurrá!

Most akkor itt kifejteném a szuverén véleményemet az adminisztrációs hibáról. Adminisztrációs hiba egyenlő figyelmetlen ”missz dekoncentráció” elnéz egy sort, ezért Mr. Ártalmatlan Ügyfél pedig szív egy hetet. Röviden…

 Szóval a nap végére eljutunk odáig, hogy finoman és persze roppantmód udvariasan tudomásunkra hozzák, hogy ne is álmodjunk arról, hogy a hétvége folyamán nekünk lesz internet, hiszen mi sem gondolhatjuk komolyan, hogy ezek a jóemberek majd arra fecsérlik a drága hétvégéjüket, hogy dolgozzanak a ronda, gonosz, követelőző ügyfelek esetleges problémáin. Nos, ez így is lett, hétfőn megújult erővel rugaszkodhattunk neki a telefonálgatásnak. És most jön a köszönetnyilvánítás, hiszen nagyon hálásak vagyunk, – mondhatom, ezt egész kicsiny családom nevében azt hiszem – hogy ennyire ügyfélközpontú céggel van dolgunk, akik voltak olyan nagylelkűek, hogy ingyenesen hívható ügyfélszolgálatuk és segítőasztaluk (helpdesk) áll rendelkezésre a nap 24 órájában! Természetesen a nap 24 órájába nem tartozik bele a délután 4 óra utáni intervallum és a hétvége. De ezeket az APRÓSÁGOKAT leszámítva tényleg non-stop rendelkezésre állnak bármi bajunk, nyűgünk támadna a szolgáltatással kapcsolatban. Épp csak érdemben nem történik semmi, de ez már legyen a hülye ügyfél baja, hiszen az a minimum lenne ilyenkor, hogy fel tud mutatni egy adott esetben bennfentes személyt, aki kicsit meggyorsítja a dolgok menetét, de azt is eltudom képzelni, hogy valamiféle anyagi vonzata is lehet a gyorsulásnak. A mai világban én már semmin nem lepődnék meg, azt gondolom, ezt nyugodt szívvel kijelenthetem. Ha pedig valaki mégis ellenvetéssel élne, majd ráfogom a gazdasági világválságra. Miért is ne tehetném? Mindenki másnak elég jól bevált. Na, de ez egy egészen más történet, szóval kanyarodjunk vissza!

 Gondolom senkit nem ér meglepetés, ha azt mondom továbbra sem történt semmi, hiszen a dolog haladt a maga kis laza menetében, volt már rakás név akikkel beszéltünk, szépen sorban megismerkedtünk a cég call-center alkalmazottainak 80%-ával és persze mindenkiről elmondhattuk, hogy nagyon kedves és udvarias, és mélységesen egyetértenek a mi JOGOS felháborodásunkkal, de higgyük el, nem kompetensek az ügyben. Na, jó ezt én így értem is, de akkor ki az, aki végre tesz is valamit? Ilyenkor megfogalmazódik a kérdés, ugyan kit kéne megölni, hogy végre legyen net?!

 Na de elérkezett a csütörtök az ominózus hetedik napja szenvedéseinknek, és nethiányunk már-már a tetőfokára hágott. Csak hozzáfűzném lábjegyzetben, hogy a vizsgaidőszakom kellős közepén voltam. Tehát kifejezetten örültem neki, hogy hívogatnom kellett nettel rendelkező kedves ismerőseimet/családtagjaimat, hogy legyenek olyan jók hozzám, és nézzék meg milyen jegyeim születtek a vizsgákon, és persze, hogy tájékoztassanak, miféle fennforgások vannak iskola fronton. Hiszen azért nekem sem mindegy hogy kiviszem azt a bizonyos bilit, vagy pedig a B verzió… Szóval csütörtök volt, és nagyon érett már egy kis ordibálás a szerencsétlen technikus kollegával, de hát ez nem történt meg, apu odáig jutott az ő igazán heves természetével karöltve, - iróniát kéretik átérezni! – hogy kissé emelkedettebb hangvételben kifejezte mennyire botrányosnak találja, hogy egy hete ülnek az ügyön és most megint azzal akarják kiszúrni a szemünket, hogy 72 órán belül intézkednek.(Bár tény, hogy a szerződésben nem szerepel hányszor 72 óra!) Arról már nem is beszélve, hogy a számlát persze ugyanúgy ki fogják küldeni, és majd Mr. Ártalmatlan Ügyfél idejét nem kímélve becsattog szépen a helyi irodába meglengetvén számláját, és visszaigényelvén kimaradt hét napját ejnye-bejnye és irgum-burgumok közepette megint csak ott tartunk, hogy plusz munkát csinálnak nekünk. Erről meg csak annyit, hogy fákk jú de tényleg!

 Lássuk csak, megvolt az irgum-burgum, megvolt a „ki fogja az én káromat megtéríteni?” na és persze a kihagyhatatlan „egyetemista lányom nem tudja tartani a kapcsolatot az intézménnyel” című kezdetű monológ egy héten belül már megközelítőleg négyszáz-huszonhatezer-kétszáhetvenhét-milliomodjára. De mondom ez csak megközelítőleg, lehetséges, hogy többször hangzott el! Mindezek után a NAGYON KEDVES úriember letette a nagyesküt, hogy fél órán belül értesíteni fog minket, és persze, hogy megsürgeti az ügyünket. Ugye nem is kell említenem hanyadjára hallottuk már ezt az elmúlt hét napban? Igen valahogy sejtettem…

 Ekkor csoda történt! Két egész perc után, gondoljunk bele az százhúsz mozgalmas másodpercet jelent az életükből, szóval két hosszú dolgos perc után kigyúltak a fények a modemen, és a netünkön csak úgy hasítottak a bitek és a bájtok, beindult az élet, az információs sztrádát elözönlötték a mérhetetlen adat és felgyülemlett e-mail mennyiségek. Kipirult arccal fogtam hozzá 46 olvasatlan levelem szelektálásához be kell vallanom, az élmény megfizethetetlen volt, minden másra ott a Master Card. Ez legyen itt most a reklám helye, ha már voltam olyan jó, hogy nem említettem mindez idáig a drága net szolgáltatót, akinek eztán esti imába foglalom nevét és elrebegek majd minden adandó alkalommal pár örömódát és üdvözítő hálaimát, csak mert akarom, hogy érezzék ezután is hű szolgálójuk leszek, amíg a halál el nem választ.  

KÖSZÖNÖM NEKED Ó, INVITEL!!!

Tegnap bulizni voltam. Nem is tudom előfordult-e már velem valaha, hogy egyszerűen nem volt kedvem menni. Nekem!!! Bulizni!!!??? Komoly mi?

Aztán végül is apu elvitt, és ott voltam, sőt még táncoltunk is egy kicsit. A zene nagyon tetszett, kevés ember átlag 15-16-os életkor. Olyan igazi suli-buli életérzés volt, oldalt székekkel a felkérésre váróknak… xD Már 4-re itthon is voltam, párszor felébredtem az alvászatból, de aztán 1-kor végérvényesen jól fel lettem keltve. Mondjuk már amúgy is ébredezős stádiumban voltam…

Na a lényeg, hogy most már jóllaktam, és történelmi pillanat volt a mai ebéd, nagy esemény!!!

 

PARADICSOMLEVEST ETTEM! ÉN, AKI UTÁLOM A PARADICSOMLEVEST!  

 

Szóval lehet, hogy tényleg igaz az, hogy az embereknek 7évente változik az ízlése, mert valójában nem is volt olyan szörnyű az íze, mint amilyennek régebben tűnt. A hiba csak ott leledzik, hogy 1 év múlva telik le hogy háromszorosan 7éves legyek! No’ sebaj!

Mit is akartam még? Ja igen tudom! Meginni a tejeskávémat, mert már teljesen ki fog hűlni!!!

 Hol is kezdjem? Azt hiszem az lesz a legegyszerűbb, ha egészen a legelején… Szóval tegnap este nem tudtam elaludni, ezért elhatároztam, hogy hajnalban majd jól megnézem a kedvenc idegbeteg mesémet à South Park, aztán utána majd valami zene adóra nyomok és szépen elalszom. Persze ez nem így lett, nyilván én tervezek a sors meg végez (velem) vagy helyettem, mindegy is végül is.

 Ott feküdtem a plafont bámulva, túl a két epizódon cseppet sem álmosan. Ekkor jött a világmegváltó ötlet, ó igen én könyvet fogok olvasni és akkor az nekem mennyire nagyon klassz lesz. Ez így is történt, nekiálltam olvasni. Azt hittem körülbelül 1 fejezetre vagyok kalibrálva, aztán már aludni is fogok, mint a kisangyal. Megint nem jöttek be a számításaim, körülbelül a hatodik fejezet háromnegyedénél jártam, mikor azon kaptam magam, hogy nemhogy álmosabb lettem volna, még jól bele is lovaltam magam a sztoriba, és kíváncsian lapozgatok és falom az oldalakat. Jól ismerem magam ilyenkor vagy kínkeservesen leállok, vagy számolnom kell a ténnyel, hogy reggelig fent leszek és ki fogom olvasni az egész könyvet. Mivel fájt a fejem is (valamiért 3 napig egyfolytában fejfájás gyötört esténként, kedves front ezúton is annyira köszi!) tehát úgy döntöttem erős leszek és abbahagyom az olvasást. Pont egy olyan fejezetnél sikerült megálljt parancsolnom, ahol még búcsúzóul kedvesen kifejtette az író, hogy micsoda szenvedélyes módon lett egymáséi az aktuális főhősnő és a nagy tudású professzor, szóval kellőképpen csalódottan álltam neki álmodni, bennem volt a szokásos, na megint itt vagy egyedül az ágyadban és maximum a plüssmacidat ölelheted át, vagy ha leleményes vagy a paplant úgy gyűröd magad alá/mellé, hogy olyan tudatban aludj el, mintha lenne ott melletted valaki. DE NINCS!!! Sajnos…

 Meg is lett az eredmény természetesen, ha valaki hát én olyan vagyok aki álmodik, és általában szorosan összefügg vagy az elfojtott vágyaimmal, vagy az utolsó gondolatommal. Szóval sikerült megint Richivel álmodnom… Nem fűznék hozzá túl sok kommentárt a sztori ismét annyi volt, hogy jól megalázkodtam. Az álmom úgy kezdődött, hogy az egyik volt osztálytársammal összefutottam egy parkban, aki lelkesen mesélte, hogy nem fogod elhinni ki költözött a szomszédunkba? Hát a Richie. (A való életben ez a volt osztálytársam és R életükben nem találkoztak, szóval már itt kezdődik a furcsa dolgok kicsit tárháza) Mikor meghallottam a „nagy hírt” rögtön faggatni kezdtem mit tud róla, mi merre hány méter, majd kiderült, hogy egy nagy cégnek lett az igazgatója és rengeteg pénzt kaszál és hú meg ha, én kis hülye meg mit csináltam? Úgy van! Fogtam magam és elmentem a híres neves céghez és jól felkerestem. Na itt lett egy kis kavar a történetben, valahogy teljesen olyan volt R, mint a legutóbbi főnököm a brókerházban. Jó öltönyt viselt, nyakkendő, jól fésült zselézett haj, és szemüveg(!!!). Na mindegy ez csak álom nem is itt van a hiba, hanem hogy már megint miféle butaságokat műveltem… Első körben szinte térden állva zokogtam, hogy bocsásson meg nekem (érted ő nekem?!...) majd ráakaszkodtam és annyira boldog voltam már attól is hogy esetleg a cipője talpát megnyalhatom, hogy az már szinte mesébe illő. Így ébren persze abszurd dolognak tartom sőt ha be tudnék mászkálni a saját álmaimba valószínűleg bementem volna és jól felképeltem volna magam, hogy ember eszednél vagy, mit művelsz itt??? De valljuk meg az őszintét ha nem lennének ilyen nyomorék szánalmas csicska gondolataim, és nem játszanék el időnként azzal a gondolattal, hogy bizony volt olyan periódus (volt…(!)) amikor bizony tényleg az életemet is odaadtam volna, és akkor nem volt büszkeség akkor nem volt ésszerű gondolkodás, akkor nem volt semmi ami én vagyok… Csak ő volt, meg az, hogy mennyire szeret(t)em, és megtartani óvni bármi áron és, és, és… Na jó lapozzunk! Kicsit elragadtattam magam.

 Szóval álmomban sikerült megint jó hülyét csinálnom magamból, majd ezek után elmentünk az új házába ami egy régi ház volt gyakorlatilag éppen felújított félkész ilyen-olyan állapotban. Aztán jól kijött a végén megint az álomban, hogy is lett vége a mi szép sztorinknak, ugyanis a szitu annyi volt, hogy ő felajánlotta, csinál valami kaját, el is kezdte csinálni, aztán valami miatt feszültség kerekedett köztünk összevesztünk, ő elrohant a boltba annak címszaván, hogy valami hiányzik a kajába, és soha többé nem jött vissza én meg kétségbeesetten kerestem. Jó persze ez a valóságban nem így volt, de olvasni lehet a sorok közt én azt gondolom. Na, szóval ennyi a nagy sztori, meg az unhappy end…

 Azért furcsa, de most, hogy közeleg az a bizonyos ünnep, meg, hogy már egy éve ennek az egésznek kezdek kicsit megint befordulni. Legalábbis érzem magamon, hogy ingerültebb, dekoncentráltabb vagyok és folyton olyan dolgokon jár az eszem, mint a magány, a hiány, és csupa ’szív derítő’ dolog…

Nagyon hasznosan töltöm az időmet mióta ilyen sok lett... Délben keltem fel, pedig kétszer is felébresztett a telefon, valami magán telefonszám hívogatott de nem volt kedvem felvenni... Igazából pont leszartam, felőlem a római pápa is hívhatott volna, vele sem akartam volna tárgyalni. Hagyjon engem békén mindenki aludni!!! Ebédeltünk, aztán elvoltam a géppel szarakodtam. Szegény laptop már nem volt kikapcsolva 3 vagy 4 napja, aztán már minden baja volt. Kiírtam két dvd-t, meg egyet jól elb*sztam... El is fogyott a sima írható üres dvd-m valahonnan lőni kell majd olyat is okosba. Megnéztem a Betépve c. igen "remek" filmet, majd megnyugodtam, hogy milyen jó is, hogy egy újraírható dvd-re írtam ki, mert, hogy ennek törlés lesz a vége az majdnem 99%! Egyszer megnézős film volt, és azokból is a szarabbik fajta... Meg amúgy is 100évig tartott mire sikerült végignéznem, mert valami mindig félbeszakított... A végére már idegbeteg voltam komolyan, kb. utoljára az Egri Csillagok olvasásakor voltam így... Az ment ilyen lassan és nyögvenyelősen mert baromira nem jött be... Ízlések és pofonok... Gondoltam aztán, hogy stresszoldásképpen felmászok a szobabiciklire és tekerek egy jót, ami így is lett, aztán még a CHI géppel is megráncigáltattam magamat, de elkeserítő módon baromira nem lettem higgadtabb tőle... Pedig gyakorlatilag semmi okom az idegeskedésre... Csak úgy alapból jó lenne valakinek behúzni egyet, csak mert miért is ne? Szerintem a hormonjaim szórakoznak velem... Lassan idő van aztán ilyenkor mindig ingerült vagyok. De attól még valakit akkor is jó lenne kicsit megütni!!!

Kiborító esküszöm!!! Miért mindig engem találnak meg ezek az idióta loser nyomorék f*szok?! Mit vétettem én? Most komolyan… nem részletezném igazából semmi kedvem kifejteni, meg amúgy is csak felidegelném magam újra és újra, pedig ez nem cél. Nagyon nem! Mérges vagyok magamra, meg a sorsra, hogy miért ilyen k*csög velem, hogy folyton ilyen csicska béna balf*szokat dob az utamba? Ááá kifutnék a világból komolyan. Kész mondom a legközelebbi ember akit a közelembe engedek MINIMUM a hercegnek kell lennie a nagybetűs Ő-nek. Most már nem vagyok hajlandó alább adni!!! KOMOLYAN! Kéééész vagyok. (-.-)’’

 A változatosság kedvéért, ma is HULLA vagyok. Ez a fene nagy felnőtt lét már csak ilyen. Rohanó és nyüzsis. De egy szavam sem lehet, mert ezt akartam. Megkaptam…

 Reggel felkeltem, zuhany, átnéztünk a „plázába”, majd ezzel a lendülettel bővült is a ruhatár egy szürke szövetnadrággal és egy hozzá illő elegáns felsővel. Nagyon sexy, meg nőcis, és ami jelenleg az én szempontomból nagyon fontos; elegáns. Gyors időpont egyeztetés a holnapi körmözéshez, aztán kis vásárlás a közértben, beugrás ex főnihez, és rohanás haza, hogy elkészüljek időben. Nem volt gáz, még volt egy órám, szépen kisminkeltem magam, hogy megfeleljek az elvárásoknak és ne egy bányarémhez hajazzak főként…
 Megint elfelejtettem feltölteni a mobilom, szóval azon drukkoltam egész nap, hogy csak bírja ki, csak bírja ki. És volt olyan tündér, kibírta!
 Bent a cégnél az előadás elég intenzívre sikeredett, a tegnapi mesélős módból ma átváltottunk a számokra, meg a grafikon elemzésekre. Sok új kifejezést hallottam, amiket jelenleg nem nagyon tudok hová tenni, mert még új ez az egész, ellenben roppant izgalmasnak találom.

 Szóval totálisan lefáradva indultam el az iskolába grátisz fejtágítás gyanánt. Előtte azért beugrottam a Westendbe sminket csekkolni, és a tetőkert egyik remekbeszabott padján megettem az egyik szendvicsemet is.

 Jó hamar odaértem a suliba, úgyhogy óra előtt még megittam egy kávét, meg mellé kötelezően elszívtam egy cigit is, just for fun. Az óra mókás volt, kiderült, hogy mivel a retorika tanár nem tud ma órát tartani, ezért helyette politológia lesz. Ezzel még nem is lett volna gond, de ma mindenki olyan nyűgös volt, hogy katasztrófába fulladt az óra az első 10 percben. Szegény tanárnőt úgy sajnáltam migrénje is volt és akkor még mellé hangzavar meg vitahegyek. Én a helyében biztosan fogtam volna magam és otthagytam volna a bandát mint eb a sz*rát kb. No de sebaj, annyi öröm szorult az ürömbe, hogy ebből kifolyólag előbb hazajöhettünk. Elértem a ¾ nyolcas buszt, szóval minden happy és Hawaii volt.

 Szóval most már jóllakottan és vízszintesben kezdek egész boldog lenni. Mára ennyi mert már dekoncentrált vagyok értelmes mondatokat összehozni, és el s kalandozok folyton szóval jó éjt mindenkinek meg szép álmokat, és pihenjetek helyettem is légyszi! Kössz :)

Jó fárasztó napom volt ma. 1-fél 4-ig fejtágítás a la brókercég, aztán elmentem Petrához, vittem neki zenét, majd szélsebesen a suli felé vettem az irányt. Hál’ Istennek, előbb elengedtek, de a tényen nem változtatott, hogy negyed 10-re értem haza… Ha még abba is belegondolok, hogy 11kor indultam el itthonról, és csak a reggeli szendvicsem ami bennem volt, akkor azt gondolom teljes joggal mondhatom, hogy kemény napom volt. Szóval most ennek megfelelően a napi litánia is elmarad, very sorry vagyok. Kezdem nagyon átértékelni ezt a felnőtt dolgot. Nem mintha eddig nem lettem volna benne biztos, hogy a gondtalan gyermekkor szuper tökéletes a maga nemében ehhez képest… de most már pláne kisbaba szeretnék lenni, de minimum általános iskolás. NEHÉZ!!!